Kánonjog 4. (2002)
JOGGYAKORLAT - Ungvári Károly Lászlóné: A drogfüggőség kánonjogi megítélése, különös tekintettel a házasságra való képtelenségre
Joggyakorlat 105 a drog szaktudományos területenkénti eltérő jelentését. Ezt szemlélve zűrzavar uralkodik a jogszabályokban, a médiában és a köznyelvben egyaránt. A drog szónak mindenekelőtt el kell különíteni a gyógyszerészetben használatos jelentéstartalmát, amely ma is a gyógyszerként használt szárított növényrészek, illetve növényi és állati termékek megjelölésére szolgál. Az utóbbi évtizedekben, Európában is általánossá vált az angol „drug” szó Amerikában elterjedt használata, amely nem tesz különbséget a penicillin és a heroin, továbbá az aszpirin és a marihuána között.2 A szaktudományok fejlődésével a francia, német és magyar nyelvben a „drog”-nak egy újfajta jelentéstartalma alakult ki, amely világosan utal a gyógyszerektől való elkülönítésre. Ennek eredményeként immár nem fenyeget bennünket az a veszély, miszerint a kamillatea hallatán a hasisra gondoljunk. A problémát tovább árnyalja az is, hogy gyakran még maguk a kutatók sem vették észre az egyes drogok kultikus, vagy mágikus használat során jelentkező terápiás hatásait, mivel a természeti népek körében fogalmilag csak igen nehezen lehet elkülöníteni a gyógyszert a varázsszertől.3 Az antropológiai vizsgálatok szerint a primitív társadalmak az egyes betegségeket a természetes halállal együtt a természetfeletti erők befolyásának tekintették, és éppen ezért használtak főként növényi eredetű anyagokat. A gyógyító ember, így a varázsló, a sámán számára lehetővé tették, hogy hallucinációk, illetve viziók révén kapcsolatba lépjen a betegséget és a halált okozó rosszindulatú szellemekkel. A fogalmi nehézséget talán India esete példázza a legjobban, ahol az ópiumtermelés ellenőrzésére kivonult királyi biztos annak idején képtelen volt különbséget tenni az ópium gyógyászati és nem gyógyászati célú használata között, mivel éppen ez a szer volt az, amelyet gyógyszerként és drogként egyaránt használtak. A probléma „középutas” megoldását jelentette a „quasi-medical use” összetétel bevezetése. A jelen praxis a korábbi bizonytalanságot örökíti át, bár bizonyos esetekben már mód nyílik a világos elkülönítésre is. A drog és a gyógyszer egyértelmű elkülönítése csak azokban az esetekben lehetséges, amikor egy adott szert egyáltalán nem használnak a terápiás gyakorlatban. Ilyen, pl. az LSD vagy az „ecstasy”. Az alkalmazás mellőzése adódhat abból is, hogy a szert más gyógyszerekkel is lehet helyettesíteni. A fennmaradó esetekben viszont radikális megkülönböztetésre nem sok esélyünk van, mivel az eltérés nem az anyagok között, hanem használatuk célja és módja között van. Ennek figyelembevételével talán helyesebb úgy fogalmazni: mi számít használatnak és mi visszaélésnek? A kérdés megválaszolása büntetőjogi és társadalmi szempontból egyaránt különböző lehet. Az előbbi szerint a visszaélés egy „illegális” drog használata (pl. heroin, kannabisz), vagy egy „legális” gyógyszer (kokain, amfetamin) „illegális”, 2 DE CARO, D., Tossicomanie nella societá modema, Torino 1980, 78-81; MANNAIONI, P. F., Le tossicodipendenze, Padova 1980, 55-57. 1 ANDREOLI, V.-MAFFEI, F.-TAMBURINO, G. Morfina, eroina, methadone. Il ciclo della droga. Aspetti medici e giuridici, Milano 1978, 123-131; CHAUCHARD, P., Farmaci, psicofarmaci e morale, Torino 1970, 56-61.
