Kánonjog 3. (2001)

JOGGYAKORLAT - Tanczik Balázs: Az ítéletek egybehangzóságának fogalma a Rota Romana újabb bíráskodásában

70 Joggyakorlat hatályban volt, lehetséges volt a semmisségről szóló határozat kiadása egy má­sodik, egybehangzó ítélet nélkül, és így az Egyesült Államokban fel sem merült a semmisség mellett szóló, egybe nem hangzó ítéletek dilemmája. Noha a 17CIC-ben is szerepel a „conformitas sententiarum” kifejezés, de ki­fejtve nincs benne, csak néhány utalást találunk a Provida Mater-ben (ld. fent 9. lábjegyzet). Ezeknek aztán többféle értelmezése létezik. F. M. Cappello szerint különböző jogcímek esetén nem áll fenn az előírt conformitas. Azt állítja ugyanis, hogy a házasság semmisségének kimondásához igen fontosak az eset egyedi specifikumai. Ezenfelül a 17CIC 1873. k. 1. § l17 megkívánja, hogy az ítélet feleljen meg minden felmerülő kérdésre, ha tehát két ítélet egybehangzó, akkor azok ugyanúgy kell, hogy feleljenek ezekre. Továbbá az 1894. k. 218 szerint az ítélet az érvényességhez kell, hogy tartalmazza az okokat és érveket, így nem érti, hogy két különböző jogcímen kimondott sem­misség esetén hogyan beszélhet bárki is egybehangzóságról19. A M. Lega művét átdolgozó V. Bartoccetti a Provida Mater-re reflektálva állítja, hogy akkor egybehangzó két ítélet, ha ugyanarra a dologra (eadem res), ugyanazon jogcím alapján (eadem causa petendi) és ugyanazon személyekre (eaedem personae) vonatkozik2". Ugyanezen a véleményen van F. Wemz művét átdolgozó P. Vidal is21. J. M. Pinto a rotai joggyakorlatot vizsgálva három fajtáját különböztette meg a bírák által képviselt egybehangzóság-fogalomnak: 1. aequivalens conformitas sententiarum 2. sententiae aequivalenter seu substantialiter conformes 3. conformitas aequipollens sententiarum22. 1971-ben a következő eset került a Signatura Apostolica elé: A férj a házasság semmisségének kinyilvánítását kérte teljes és részleges szimuláció, azaz a hűség és a felbonthatatlanság kizárása és a feleség szülőtől való félelme címén. I. fokon jóváhagyó ítélet született a félelem alapján. IL fokon azonban ezt nem találták eléggé bizonyítottnak, és a hűség kizárásával történő részleges szimuláció alapján hagyták jóvá az érvénytelenséget. A Rota a két ítéletet egybehangzónak ismerte el, a Signatura azonban nem, a jogcímek különbözősége miatt. A Signatura véleménye szerint az egybehangzóság célja dispensed from the obligation to appeal so that the sentence of the first instance may be carried out immediately.” 17 Can. 1873. - § 1. Sententia debet: l.° Definire controversiam coram tribunali agitatam; hoc est reum absolvere vel condemnare quod attinet ad petitiones vel accusationes adversus eum prolatas, data singulis dubiis, seu controversiae articulis, congrua responsione. 18 Can. 1894. - Sententia vitio sanabilis nullitatis laborat, quando: 2.° Motivis seu rationibus decidendi est destituta, salvo praescripto Can. 1605. 19 Periodica 20 (1931) 2., 23-26: „Utrum conformes ad normam can. 1903 et 1987 sint duae sententiae de nullitate matrimonii latae, si eiusdem nullitas declarata fuerit ex diverso capite.” 2HLEGA, M. - BARTOCCETTI, V., Commentarius in iudicia ecclesiastica, III, Romae 1941, 3- 6. 21 Wernz, F. X. - VIDAL, P., Ius canonicum, VI, De processibus, Romae 1927, n. 633, 583. ‘2 PINTO, J. M., De sententiarum conformitate in causis matrimonialibus, in Periodica 62 (1973) 231. 17. megjegyzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom