Kánonjog 3. (2001)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Paphiány és lelkipásztori ellátás - Egyházjogi szempontok egy aktuális problémához
14 Erdő Péter joga van és ő a felelős a püspök előtt. Egyetlen plébánián csak egyetlen ilyen irányító pap lehet (526. k. 2. §). Kérdés, hogy ki ilyenkor az egy vagy több plébánia jogi képviselője, illetve vagyonának kezelője. E szerepkörök ugyanis a plébánost illetik az 532. k. szerint. Úgy tűnik, mivel az 517. k. szerinti papi közösség minden tagját megilletik a plébánosi jogok, a képviselet is lehetséges, de az irányító papnak e téren is utasítási joga van. Mindenesetre ilyenkor a papi csoport tagjai közül egyiket sem illeti meg a plébános elnevezés, egyik sem birtokosa szó szoros értelmében a plébánosi hivatalnak, viszont a tevékenységet közösen gyakorolják, s az így betöltött hivataluk hasonló a plébánoséhoz.9 Mivel az egyetlen pap mint saját pásztor itt sem jelenik meg, a plébánia ellátásának ezt a formáját is kisegítő intézménynek kell tekintenünk, nem az igazi plébánosra bízással egyenértékű megoldásnak („ahol a körülmények megkívánják”). A gyakorlatban az ilyen közösségi megbízás hazánkban igen ritka. Nem is az a kívánatos módja, hogy több helyről akaratuk ellenére összeköltözzenek idős, egyedüli életformájukat és helyüket már igen megszokott paptestvérek, hanem például egyetlen lelkiségi mozgalomhoz vagy közösséghez tartozó vagy egyetlen országból származó külföldi egyházmegyés papok foglalkoztatásának lehet ez ígéretes módja. Mivel a lelkiségi mozgalmakra mint olyanokra - nem lévén klerikusi szerzetes intézmények - plébániát bízni nem lehet, a belőlük kikerülő papok egy csoportjára egyetemlegesen lehet rábízni egy plébániát vagy akár egy számos plébániából álló pasztorális régiót. A külföldi papok fogadása jelentős segítség lehet a paphiány megoldásában, mivel nemzetközileg a papság létszáma jelenleg nem fogy, viszont az utánpótlás rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg. Ilyenkor a közösségileg ellátott plébánia megfelelhet a CIC ajánlásának, mely a klerikusok közös életformájára szól (280. k.). Ugyanakkor a 271. k. előírja, hogy súlyos szükség esetét kivéve a megyéspüspök ne tagadja meg papjaitól az engedélyt, ha paphiányban szenvedő vidékekre kívánnak költözni, hogy ott folytassák szolgálatukat. Az ilyen áttelepülés engedélyezhető az eredeti inkardináció megtartásával is, mind véglegesen, mind ideiglenesen vagy meghosszabbítható időközökre (271. k. 2. §). Ilyenkor a saját püspök és a fogadó megyéspüspök írásbeli szerződésben kötelesek szabályozni az ilyen klerikusok jogait és kötelességeit (271. k. 1. §), így pl. díjazásukat, társadalombiztosításukat, nyugdíjjogosultságukat stb. Mindez hazánk mint fogadó ország számára is igen aktuális lehetne, sőt sürgős is, mert bár Lengyelországban már nem nő a papnövendékek száma, az még mindig olyan magas, hogy reális lehetőség volna nagy számú fiatal egyházmegyés pap fogadására. Ám ehhez szükséges lenne, hogy egyházmegyék kössenek megállapodásokat vagy testvéregyházmegyei szerződéseket megfelelő külföldi egyházmegyékkel. Ilyenkor a CIC szerint már a szemináriumi képzés során (külföldön!) gondolni kell arra, milyen területre készülnek az illető fiatalok, hogy tanulhassák a nyelvet, ismerkedhessenek a sajátos pasztorális helyzettel stb. (257. k.). így a fogadóországban töltött pasztorális gyakorlat is hasznos lehet (258. k.). Mindebből látszik, hogy itt nem spontán migrációról van szó, 9 Vö. SÁNCHEZ-GlL, A. S., Comentario al can. 517, in Comentario exegético al Código de Derecho Canónico, ed. A. Marzoa et alii, Pamplona 1996, II, 1218.
