Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi szabályok a Dionysio-Hadriana gyűjteményben
A PÜSPÖKÖK A DIONYSIO-HADRIANA GYŰJTEMÉNYBEN 91 végső fórum a letett püspök számára a pápa ítélete, hiszen ahogy ezt a Szardikai Zsinat IV. kánonja leszögezi, csak akkor kerülhet sor a püspöki szék újabb betöltésére, ha az elítélt püspök fellebbezésében Róma püspöke ítéletet hoz,40 sőt a letett püspök még egyszer a Szentszékhez fordulhat.41 Ha a fenti intézkedéseket összehasonlítjuk az 1081-1083-ban keletkezett Collectio Anselmi Lucensis-ben található rendelkezésekkel láthatjuk, hogy bár ez a gyűjtemény leginkább dekretális levelek alapján (főképp a Decretales Pseudo-Isidorianae-ra visszamenő kánonok) beszél a püspökök letételéről, illetve megvádolásukról, mégis a fegyelmi alapok megegyeznek a Dionysio- Hadriana-ban olvasható zsinati kánonokkal, már csak azért is, mivel ezeknek a zsinatoknak az anyaga is bekerült a gregoriánus gyűjteménybe.42 3. A püspökök áthelyezése A korai Egyházban az általános alapelv az volt, hogy a püspök ne menjen át az egyik egyházmegye éléről másik egyházmegyébe.43 Ez valójában a püspök és a rábízott egyházmegye lelki házasságának eszméjén alapszik, amelyet nagyon jól foglal össze egy, az Evaristus pápa neve alá helyezett levél.44 Ebből a hagyományos tanításból45 indul ki az Antiochiai Zsinat XXI. kánonja, mely kimondja, hogy sem önként, sem kényszer hatására ne menjen át a püspök más constitutus, ministerium subire neglexerit, nec acquieverit ire ad Ecclesiam sibi commissam: hunc oportet communione privari, donec susceperit coactus officium, aut cerete de eo alquid integra decreverit eiusdem provinciae synodus sacerdotum.” Uo. coli.162-163. 411 „Gaudentius episcopus dixit: Addendum, si placet, huic sententiae, quam plenam sanctitate protulisti, ut cum aliquis episcopus depositus fuerit eorum episcoporum iudicio qui in vicinis locis commorantur, et proclamaverit agendum sibi negotium urbe Roma, alter episcopus in eius catedra post appellationem eius qui videtur esse depositus, omnino non ordinetur, nisi causa fuerit in iudicio episcopi Romani determinata.” Uo. coi. 177. 41 V. „Osius episcopus dixit: Si contigerit in una provincia, in qua plurimi fuerint episcopi, unum forte remanere episcopum, ille vero per negligentiam noluerit ordinare episcopum, et populi convenerint, episcopos vicinae provinciae debere illum prius convenire episcopum qui in ea provincia moratur, et ostendere quiod populi petant sibi rectorem, et hoc iustum esse, ut et ipsi veniant, et cum ipso ordinent episcopum. Quod si conventus litteris tacuerit, et dissimulaverit, nihilque rescripserit, satisfaciendum esse populis, ut veniant ex vicina provincia episcopi, et ordinent episcopum.” Uo. coli. 177-178. 42 Vö. Szuromi i.m. 158-166. 43 Vö. OBER, L., Die Translation der Bischöfe im Altertum in Archiv für katolisches Kirchenrecht 88 (1908) 209-229. 44 „Sicut vir non debet adulterare uxorem suam, ita nec episcopus ecclesiam suam, i.e. ut illam dimittat ad quam sacratus est, absque inevitabili necessitate aut apostolica vel regulari mutatione, et alteri se ambitus causa coniungere,.et sicut uxori non licet dimittere virum suum, ut alteri se vivente eo matrimonio societ aut eum adulteret, licet fornicatus sit vir eius, sed iuxta Apostolum aut viro suo debet reconciliari aut manere innupta, ita ecclesiae non licet dimittere episcopum suum aut se ab eo segregare, aut alterum vivente eo accipiat, sed aut ipsum habeat aut innupta maneat, i.e. ne alterum episcopum suo vivente accipiat, ut fornicationis aut adulterii crimen incurrat. ...” Thaner i.m. 317-318. vö. SZUROMI i.m. 107- 109. 45 Vö. TRÜMMER, J., Mystisches im alten Kirchenrecht. Die geistige Ehe zwischen Bischof und Diözese in Österreichisches Archiv für Kirchenrecht 2 (1951) 62-75.
