Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
54 Szabó Péter katolikus diakónus előtti történő kötés esetén legalábbis az ortodox fél egyháza nem ismerné el érvényesnek.20 A dolgok ilyen állása esetén viszont szükségszerűnek látszik egy a hatályos latin normatíva szempontjából alapvető fontosságúnak tűnő kérdés felvetése. Ha a házasságok stabilitásának és szentségi jellegének védelme a katolikus kánonjog számára lényegi szempont (márpedig ebben aligha kételkedhetünk), akkor vajon mi akadályozhatja, hogy ezen meglehetősen evidens ám egyenlőre csak egyes szerzők által hangsúlyozott követelmény tételes jogszabályban is megjelenjen? Ez a hatályos latin jogból -mint azt az interventus ministri sacri fenti értelmezése bizonyítja- még hiányzik. Ugyanilyen dilemma vethető fel az áldás kifejezés latin kánonba iktatásának említett visszautasítása kapcsán is. A stabilitás védelmének szemszögéből (s nem lehet eléggé hangsúlyozni, az OE 18 által bevezetett jogszabály módosítás egyedüli oka ez volt!) igen kérdéses, hogy keleti akatolikus vegyesházasságok esetén egyáltalán racionális-e a papi áldás mellőzhetőségének akár csak elvi szinten történő fenntartása is? * * * Anélkül, hogy olyan doktrínális kérdések részleteibe kívánnánk bocsátkozni, melyek ma is reflexió alatt állnak, csak röviden utalunk arra az alaptézisre, hogy az ortodox fegyelmi rend elismerésének, pontosabban tényleges figyelembe vételének mértéke egyben az ezen egyházak ekklezialitásáról alkotott katolikus álláspontnak is tükre. Ebben az értelemben a vegyesházasságról szóló normatíva, s annak nyitottsága, rugalmassága az ortodox egyházjog irányában kettős értelemben (tudniillik közvetlen szentségjogi vetületein túl alkotmányjogi konzekvenciáiban is) ökumenikus kérdés. Az ökumenizmusról szóló zsinati határozat nyomán ma nyilvánvaló, hogy a keleti egyházak hierarchiája a teljes kommunió hiánya ellenére is birtokosa a „szent hatalomnak”, következésképpen valódi kánoni törvények alkotására képes és jogosult (vö. UR 16). Mint az megállapítást nyert, e képességet a zsinat nem megadta az ortodox egyházaknak, hanem csak elismerte az ebben a vonatkozásban -episzkopális struktúrájukból adódóan- mindvégig fennálló lényegi képességet.21 20 J. PRADER, La legislazione mantimoniale latina e orientale. Problemi interecclesiali interconfessionali e interreligiosi, Roma 1993, 52-53. E házasságok a ma domináns ortodox álláspont szerint mindenesetre nem volnának szentségi jellegűek. Az érvénytelenség minden további nélküli deklarálhatósága ugyanakkor -tekintetbe véve, hogy az ortodox kánonjog megengedi a szentségi és pusztán érvényes házasság megkereszteltek közti szeparációját- nézetünk szerint további reflexiót igényelne. 21 I. ZUZEK, La giurisdizione dei vescovi ortodossi dopo il concilio Vaticano II, in La Civiltà Cattolica 122 (1971) 550-562; U. NAVARRETE, La giurisdizione delle Chiese orientali non cattoliche sui matrimonio, in II matrimonio nel Codice dei canoni delle Chiese orientali (Studi Giuridici 32), Città dei Vaticano 1994, 105—125; P. Gefaell, Basi ecclesiologiche della giurisdizione delle Chiese ortodosse sui matrimoni misti, in J. CARRERAS (a cura di), La giurisdizione della Chiesa sui matrimonio e sulla famiglia, Roma 1998, 127-148.
