Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
A KELETI VEGYESHÁZASSÁGOK TÖRVÉNYES FORMÁI (CIC 1127. KÁN. 1. §) 55 A CIC 1059. kánonja viszont -legalábbis a valószínűbb interpretáció szerint22- a CIC 11. kán. alóli jelentős kivételt képezve, mégis minden olyan házasságot a katolikus egyházjog kizárólagos hatáskörébe utal, melyben katolikus fél is részes.23 Ezen interpretáció helytállósága esetén a vegyes házasságokról szóló CIC 1127. kánonnál is irreleváns, hogy az akatolikus fél saját, valódinak elismert, azaz szent hatalomra támaszkodó egyházjoga az adott kérdésben hogyan is rendelkezik. A vegyesházasságok formájának szabályozása, mint két jogrend találkozási pontja természetéből adódóan is konfliktust hordozó kérdés.24 A mondottak tükrében mégis szükségesnek látszik egy újabb lényegi kérdés megfogalmazása. Ha az ortodox jog legitimitását már elismerte a katolikus egyház -s ennek legalábbis ténye ma vitán felüli- vajon nem kellene-e az 1127. kán. 2. §-nak is fokozottabb figyelmet fordítania a vonatkozó akatolikus jogszabályokkal való nagyobb összhangra, legalábbis minden olyan esetben, amikor az utóbbi nem ellenkezik katolikus doktrína lényegi tételeivel? Ez a nyitottság egyébként a katolikus egyházjog másik szektorában már a tételes jog szintjén is jelen van.25 Az esetleg vitatható volt, sőt akár máig reflexió tárgyát képezheti, hogy az ortodox kánonjog katolikus részről történő elismerése milyen biztos teológiai alapokon nyugszik.26 Miután azonban erre az elismerésre de facto kétségtelenül sor került, sőt az a katolikus egyház ortodoxia iránti tényleges magatartásának egyik alappillérét adja, nehezen védhető a belőle következő konzekvenciák levonása tekintetében mutatkozó húzódozás. Ennek jelei nézetünk szerint a CIC 1059. kán. valamint 1127. kán. kapcsán is megfigyelhetőek. III. A CIC 1127. KÁN. 1. §-A MÖGÖTT MEGHÚZÓDÓ DOKTRÍNÁLIS PROBLEMATIKA Végül, minthogy bizonyos következtetések a feltett kérdések önmaguk is sugallnak, konklúzió helyett inkább még egy utolsó, a CIC 1127. kán. l.§-ában található törvényhozói állásfoglalás mögött megrejlő logikára vonatkozó kérdést szeretnénk megfogalmazni. 22 Vö. Gefaell, Basi ecclesiologiche (nt. 21), 131-132. 23 NAVARRETE, La giurisdizione (nt. 21), 117. Az 1059. kán. pontos értelemzése nem mondható nyugvópontra jutottnak. Az a tény viszont, hogy -mégha kétségtelenül zsinati szöveghelyére támaszkodva is (OE 18)- az 1127. kán. 1. §-a nincs tekintettel a keleti tradíció ide vonatkozó világos kikötésére, egyértelműen az 1059. kán. előbb említett kizárólagos interpretációját erősíti meg. Úgy tűnik, hogy a latin doktrínában e vonulat töretlenül uralkodó. Ez dominált mind az OE 18, mind a CIC 1127. kán. 1. § végső szövegverziójának meghatározásában. 24 NAV ARRETE, La giurisdizione (nt. 21), 124. 25 CCEO780. kán. 2. §. 26 Vö. NÉP 4 záradék ellentétes interpretációi. Az ortodox joghatóság tényére adott pontos elvi magyarázat kérdését számos kánonjogász még nem tekintik lezárhatónak: L. Spinelli, L’incidenza della comunione gerarchica nell’esercizio della potestà di giurisdizione dei vescovi ortodossi, in Incontro fra canoni d’Oriente e d’Occidente. Atii dei Congresso internazionale, R. Coppola (a cura di), II, Bari 1994, 183-191; G. Ghirlanda, Riflessioni sulla «Nota explicativa praevia» alla «Lumen gentium», in Gregorianum 69 (1988) 324-331.
