Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
48 Szabó Péter engedélye révén hárítható el.4 Ezzel párhuzamosan megszűntek a vegyesházasságot a katolikus egyházi hatóság felmentése nélkül kötő személyekkel szemben korábban alkalmazott kánoni büntetések is.5 A zsinat az ortodox féllel kötendő házasságok törvényes formája vonatkozásában is jelentős változást helyezett kilátásba (OE 18). Ennek latin kodifikációja (CIC 1127. kán. 1. §) szorosan követi az idézett zsinati irányelv szóhasználatát, így azok az interpretációs viták, melyek a rendelkezés fogalmazásmódjával kapcsolatban már a zsinati fázisban is jelen voltak, mind a mai napig lezáratlanok maradtak. A hatályos szabályozás problematikájának megértéséhez utalnunk kell arra, hogy a keleti vegyesházasságokra vonatkozó katolikus normatíva erős hullámzást mutatott. 1949-ben XII. Piusz -kétség kívül azon célból, hogy visszaszorítsa a garanciák nélkül és a katolikus egyház fegyelmi rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával kötött házasságokat6— megszigorította, pontosabban valameny- nyi keleti katolikus közösségre kiterjesztette a kánoni formában történő kötés érvényességi feltétel jellegét. 1949 előtt azon egyházakban ahol a kánoni forma nem volt érvényességi feltételként előírva,7 katolikus-ortodox házasságkötésnél az érvényességhez elegendő volt a papi áldás elnyerése, függetlenül attól, hogy katolikus vagy ortodox pap adta. A forma érvényességi feltételként történő egységes előírása (CA 85. kán.) eredményeként viszont az ortodox pap előtt kötött házasságok egyik pillanatról a másikra érvénytelenek lettek. 4 Egyes szerzők, nyilván azonos gyakorlati hatásukból kiindulva, a két jogintézmény között nem látnak lényegi differenciát (így pl. GROCHOLEWSKI, I matrimoni [nt. 2], 245). Mások ezzel szemben -a szemléletmód változását aláhúzandó- a régi és új szabályozás közötti különbséget hangsúlyozzák. Eszerint szemben a korábbi felmentést igénylő törvénnyel, azaz olyan jogszabállyal amely „akadályozta” a kötést, a jelenlegi tilalom elhárításához szükséges engedély, csak a megengedett cselekvéshez szükséges előírás. A vegyes házasságok jelenlegi puszta engedélyhez történő kötés eszerint éppen arra kíván utalnani, hogy azok törvényes megkötéséhez már nem egy (sziogorú) tilalom elhárítására van szükség, hanem csak egy plusz törvényi előírás (engedélyeztetés) megtartására. Az engedély ugyanis, mint azt például Velasio De Paolis hangsúlyozza, nem felmentés a törvény alól, hanem éppen pontos megtartásának rekvizítuma; vö. DE PAOLIS, Matrimoni misto, in Nuovo dizionario di diritto canonico, C. Corral Salvador - V. De Paolis - G. Ghirlanda (a cura di), Cinisello Balsamo 1993, 669-670. 5 CIC 1917, 2375. kán., vö. SIPOS I. - GÁLOS L., A katolikus házasságjog rendszere, Budapest 1960, 255. és köv. 6 I. ORTIZ DE URBINA, Breve commento al decreto «Orientalium Ecclesiarum», in Ufficio Pastorale dei vescovi e le Chiese orientali cattoliche (Collana magistero conciliare 12), Torino 1967, 511. 7 A kánoni forma kötelezettsége több keleti katolikus egyházra már korábban kiterjesztetést nyert. Ugyanakkor 1949 előtt a kánoni forma kötelező erejének kérdése komoly diszkussziók tárgya volt. Egyes egyházakra a Tametsi, másokra ellenben a Ne temere szerinti forma vonatkozott, sőt ezek kötelező ereje a keleti hívők lakhelyétől is fúggött; Papp Gy., A Tametsi dekrétum és a keleti egyházjog, I, Budapest 1944; M. DIEDERICHS, The Jurisdiction of the Latin Ordinaries Over Their Oriental Subjects. A Historical Synopsis and Commentary (Canon Law Studies 229), Washington 1946, 110-113.
