Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben
34 Erdő Péter villái Szent Izidor írásai azonban jelentős összefoglalókat tartalmaztak, melyek a későbbiekben erősen befolyásolták a klerikusok és szerzetesek felfogását. A germán népek körében a házasságnak két általános jellemzője volt, egyrészt hogy a házasság két család között egy fajta szövetséget hozott létre, mely a kölcsönös ajándékozásban fejeződött ki (bár egyes szerzők inkább a nő vételáráról beszélnek), másrészt hogy a nő nem dönthetett a saját házasságáról. A hivatalosan elfogadott együttélés két alapvető formája volt ismeretes: 1) Friedelehe, amely elismert ágyasság59 vagy alacsonyabb szintű házasság60 volt, és amelynek létrejöttéhez nem volt szükséges sem a két család közti szerződés, sem a hozomány, viszont megkívánta a felek bizonyos beleegyezését és nem vetette alá a nőt a férj hatalmának {Munt), s talán könnyebben felbontható is volt. 2) A magasabb szintű házasság (Muntehe), mely egyesek szerint az egyetlen igazi házasság volt, a két nagycsalád közti szerződéssel járt. A házasságnak ez a formája két lépésben jött létre: az első mozzanata a desponsatio volt, melynek során a vőlegény ajándékot adott, a második mozzanatot a traditio jelentette; ennek keretében került sor az esküvői lakomára, (a menyaszszony, az új asszony) átvitelére a férj házába és egy tanúk jelenlétében megvalósuló szimbolikus cselekményre. Egyesek szerint az elhálás is a házasság szükséges feltétele volt. Noha nem látszik bizonyítottnak, hogy az utóbbi elemet is általánosan nélkülözhetetlennek tekintették, kétségtelen, hogy e népek joga inkább hangsúlyozta ezt, mint a római jog.61 Egyes germán népek körében tipikus jelenség volt a nőrablás útján való házasságkötés (Raubehe), mely egyes szerzők szerint a Friedelehe egyik alfaja volt. Ebben az esetben nyilvánvalóan hiányzott a két család megállapodása. Az Egyház egyes állami törvényhozásokhoz hasonlóan erőteljesen elutasította ezt a gyakorlatot,62 de általánosan és világosan nem rendelte még el az ilyen házasságok érvénytelenségét. A kereszténység terjedésével, mely a házasság egysége és felbonthatatlansága érdekében a magasabb szintű házasságot támogatta, a többi együttélési formákat pedig házasságon kívüli kapcsolatnak tekintette, a Friedelehe fokozatosan jelentőségét vesztette. Mégis ebben az intézményes formában nagyobb volt a felek személyes beleegyezésének szerepe, mint a hivatalosabb Muntehe megkötésében.63 A házasságkötésre való jogképesség terén ebben a korban az egyik legfőbb kérdés a szabadok és rabszolgák közti házasság tilalma vagy büntetése volt, bár az ide vonatkozó szabályok a világi hatóságoktól és nem a zsinatoktól szár59 így GAUDEMET, Le mariage en Occident 96 („dépourvu du caractère officiel d’acte familial”). 60 Vő. W. OGRIS, Friedelehe, in Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, Hrsg. A. Erler-E. Kaufmann, I, Berlin 1971, 1293-1296. 61 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 97. 62 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 103; R. KÖSTLER, Raub-, Kauf- und Friedelehe bei den Germanen, in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtgeschichte, Germanistische Abteilung 63 (1943) 92-136. 63 Vö. OGRIS 1295; P. MlKAT, Ehe, in Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, Hrsg. A. Erler-E. Kaufmann, I, Berlin 1971, 816-817.
