Kánonjog 2. (2000)

DÍSZDOKTOR-AVATÁS - Urbano Navarrete: Személy, perszonalizmus, házasság

24

Urbano Nav arrête

vétség érvényessége, amely szabadon és a szerelem teljes beleegyezésével keletkezett”.13

Ezen tendenciákkal szemben, melyek túlságosan kiemelik a házastársi szerelem szerepét, mintegy azt téve a házasság intézményének létesítő és lényegadó (formális) okává, VI. Pál a házasságról szóló tanítás két alapvető pontját bátran megerősítette:

1. először, „a család intézményét illető keresztény tanítás...semmiféle módon nem engedheti meg a házastársi szerelem olyan fogalmát, mely a matrimonium facit partium consensus mindenki által ismert elve erejének és jelentésének elhagyásához vagy csökkentéséhez vezet”;14

2. másodszor, „Ezen elv erejénél fogva ... a házasság attól a pillanattól fogva létezik, amikor a felek jogilag érvényes beleegyezést adtak. ... Ezáltal az történik hogy, mivel a beleegyezés egyszer jogi hatást teremtett, vagyis a házassági köteléket hozta létre, az ilyen beleegyezés visszavonhatatlanná válik és minden erőt nélkülöz, hogy lerontsa azt, amit létesített”.15

Senki sincs, aki ne látná, hogy mennyire kedveznek az individualizmusnak és a szubjektivizmusnak az ilyen vélemények, melyek módfelett kiemelik a házastársi szerelem javait a jog területén, gyakorlatilag eltörölve azokat a szilárd elveket, melyek irányítják az isteni rendelkezés folytán szilárd intézményt, ami formálisan a házastársi szövetséggel, vagyis a felek visszavonhatatlan személyes, törvényesen kinyilvánított beleegyezésével keletkezik (GS, 48a).16

13 VI. Pál beszéde a Rota Romana prelátusaihoz, 1976. II. 9., in AAS 68 (1976) 205-206.

14 Uo, 206. A „matrimonium facit partium consensus” elvéről állítja VI. Pál: „ez az elv a legnagyobb jelentőséggel bír az egész kánoni és teológiai tudományban, mely a hagyományból vétetett át, s ezt az elvet az Egyházi Tanítóhivatal gyakran úgy adta elő, mint egyet azon fő pontok közül, melyeken a házasság intézményének természetjoga, valamint az evangéliumi parancs alapul” (Uo.).

15 Uo. VI. Pál világosan figyelmeztet arra, hogy amit mondott, azzal a legkevésbé sem akarja csökkenteni a házastársi szerelem méltóságát és jelentőségét: „Mindezeket nem úgy kell érteni, mintha a házastársi szerelem méltóságát és jelentőségét valami módon is csökkentenék, mivel a javak gazdagsága, melyek a házasság intézményében benne vannak, nem csak jogi elemeket tartalmaz. A házastársi szerelem, jóllehet nem került be a jog mezejébe, mindazonáltal igen nemes és szükséges feladatot teljesít a házasságban. Valamilyen pszichológiai jellegű erő, amihez Isten a házasság céljait rendelte. Valóban, ahol hiányzik az igazi házastársi szerelem, a házasok egy igen erős ösztökét nélkülöznek a közösség minden feladatát és a házastársi kötelezettségek kölcsönös őszinteségben történő megvalósítását illetően. Ellenben, ahol igazi házastársi szerelem érvényesül, ez a szerelem emberi..., teljes..., hűséges és kizárólagos egészen a halálig....termékeny (a jegyzetben: Vö Humanae vitae enciklika 9. pont), akkor a házasság valóban tökéletesedhet a tökéletességnek azon teljes formája szerint, melyet a természeténél fogva csak elérhet” (Uo. 207).

16 Foglaljuk össze azokat a jogi jellegű normákat, melyek a házasság intézményét alkotják, s amelyeket a Zsinat kifejezetten kijelent: 1) a házassági szövetség alanyai a férfi és a nő, azaz két különböző nemű személy; 2) a házasság úgy kerül leírásra, mint a házastársi szeretet és élet közössége, s ami a házassági szövetségkötéssel, vagyis a felek törvényesen kinyilvánított személyes visszavonhatatlan beleegyezésével létesül; 3) Ezt a szerelem és életközösséget, amelyen alapszik a házasság, a Teremtő alapította és saját törvényekkel látta el; 4) az ebből keletkezett intézmény isteni rendelkezés folytán szilárd a társadalom előtt is; 5) az ilyen intézmény szent köteléket létesített, amely mind a házastársak és a gyermek, mind a társadalom javát tekintve, nem függ az emberi döntéstől; 6) Isten a házasságot különböző javakkal és