Kánonjog 2. (2000)
DÍSZDOKTOR-AVATÁS - Urbano Navarrete: Személy, perszonalizmus, házasság
KÁNONJOG 2 (2000) 17-26. Urbano NAVARRETE SZEMÉLY, PERSZONALIZMUS, HÁZASSÁG Hagyományos szokás az egyetemeken hogy, akit a díszdoktori címmel tüntetnek ki, az avatás során doktori előadást tart valamely olyan témakörben, mely tudományterülettel az újonnan avatott különleges módon foglalkozott. Ezért ezt a hálás és megtisztelő feladatot kell most elvégeznem. A mindmegannyi súlyos téma közül, melyek korunk kánoni házasságjogában vitatottak, erre az előadásra készülve úgy tűnt számomra, hogy az emberi személy és a házasság intézménye közti helyes viszonyra vonatkozót kell választanom. Ha ugyanis nem tartjuk meg az egyenlő fontosságot, melyet az ép antropológia elvei alapján meg kell adnunk mind az emberi személynek, mind a házasságnak, mint természetes jogintézménynek, szükségképpen a kettő közül valamelyik szélsőségbe esünk, amelyek nagyon veszélyesek, ti. a perszonalizmusba és a juridizmusba. Mindkét szélsőség lerontja a házasságra vonatkozóan azt az igazságot, amiként azt a természetes helyes ész tanítja és a keresztény kinyilatkoztatás megerősíti és gazdagítja; s amely igazság feltételezi az emberi személy helyes fogalmát is, annak minden lényeges relációjával együtt, (feltételezi) a házasság olyatén belátását, mint ami a férfi és a nő közti élet és szeretetközösség, mely a felek javára és a gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és (feltételezi) végül ugyanazon házasság olyatén felfogását, amint az a Teremtő által létesített, saját törvényekkel felruházott intézmény.1 El kell azonban ismerni, hogy ezen alapvető értékek közti helyes arányt nem mindig és mindenütt tartották meg, főleg a mi századunkban, akár a tudományban és a világi társadalom életében, akár pedig bizonyos tudományos vélemények és joggyakorlat tekintetében a házasságra vonatkozóan, amelyet szentségi jellegénél fogva az Egyház joga szabályoz, „tiszteletben tartva a polgári hatóság illetékességét a házasságnak merőben polgári hatásait illetően”.2 Végül néha szó esik annak a belső feszültségnek a családi társaságra gyakorolt hatásáról, mely az egocentrikus individualizmus és az autoritativ és diktatórikus kollektivizmus között a politikai társadalomban érvényesül. Ha az individualizmus jut hatalomra, anarchikus demokratizmusba esik, ahol a legnagyobb értéknek az egyes emberek szabadságát tekintik, a magán és a közélet minden kifejeződési formájában; ha azonban a kollektivizmus jut hatalomra, autoritarizmusba esik, ahol az egyes emberek minden szabadsága és minden joga alárendelődik a 1 A nyugati kánonjogi kultúrában és különösen a kánonjogban, a házasság a jogintézmények között kerül felsorolásra, mivel megtalálható benne a jogi elveknek és szabályoknak bizonyos egységet alkotó olyan összessége (complexus), melyek olyan célok elérésére irányulnak, amelyek meghaladják az egyesek lehetőségeit. Minthogy a szabályoknak efféle összessége nem a tételes emberi törvényből, hanem magából az emberi nemiség természetéből erednek, joggal állítható, hogy a házasság természetjogi intézmény. 2 Codex luris Canonici (CIC), 1059. k.; Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium (CCEO) 780. k. 1 §.