Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
SajAtjogú egyhâztagsâg a hatAlyos jog szerint 53 területnek nyomós oka is volna egy más rítusú sajátjogú egyházhoz való csatlakozásra, annak törvényes végrehajtására akkor is az Apostoli Szentszék engedélye szükséges.89 A katolizálók követendő rítusára vonatkozó norma a múltban gyakran változott90 és olykor tartalma sem volt egyértelmű.91 A Cleri sanctitati 11. kán. 1. §-a a keleti konvertiták tekintetében teljesen liberalizálta a választás lehetőségét, ami egyes keleti katolikus egyházak részéről -érthetően- éles kritikát váltott ki. E rendszer a keleti katolikusokról szóló határozat hatálybalépéséig működött. A zsinati norma -hosszadalmas vitákat követően92- közvetlenül hatályon kívül helyezte a korábbi pápai törvényt,93 ugyanakkor a saját rítus megtartásának kötelezettségét -úgy tűnik most először- valamennyi, így a nem keleti akatolikus közösségekre is kiterjesztette (vö. OE 4). A kodifikáció menetének vizsgálatából kiderül, hogy a törvénykönyv munkálatainak irányítói mindvégig kitartottak a zsinati norma módosítás nélküli kódexbe foglalása mellett. Ez azt jelenti, hogy a CCEO 35. kánonja szerint ma nemcsak a keleti akatolikus hívek, hanem valamennyi protestáns közösségből katolizáló személy is köteles saját “rítusának” megőrzésére, vagyis a származásának megfelelő sajátjogú egyházhoz való csatlakozásra.94 A keleti kódex kihirdetése előtt jelentős szerzők úgy vélekedtek, hogy -latin norma hiányában- a nyugati katolizálók a CIC 111. kán. 2. § analógiájára szabadon választhatják meg, hogy mely katolikus sajátjogú egyházhoz csatlakoznak.95 Mások a CCEO 35. kánonja kapcsán tisztázandónak vélik egyrészt azt, hogy e norma mennyiben kötelezi a latin egyházat, másrészt azt is, hogy vajon minden nem katolikus keresztény esetében beszélhetünk-e egyáltalán rítusról?96 A katolikus egyházba visszatérő protestánsok szabad választásának lehetőségét utoljára a kodifikációs bizottság (PCCICOR) második plenáris ülése keretében vitatták meg.97 A tervezetbeli megszorításnak tekintetükben történő alkalmazása ellen meglehetősen meggyőző érvek nyertek felsorolást. így öt bizottsági tag kérte, hogy mielőtt az OE 4-re támaszkodó normát a protestáns közösségekből és a szektákból katolizálókra is kötelezőnek nyilvánítanák, vizsgálják meg, hogy esetükben beszélhetünk-e egyáltalán rítusról, különösen ha figyelembe vesszük, hogy azok nem ismerik el az egyházi rend szentségét. Mások utaltak rá, 89 CCEO 35. kán. (A CIC ezen kérdéről sem tartalmaz normát, holott annak szükségessége a kodifikáció során szóba került; vö. Communicationes 12 [1980] 75.) » 90 Bassett, The Determination (vö. 2. jegyzet), 214. köv. 91 Vö. BASSETT, The Determination (vö. 2. jegyzet), 232-233; C. PuJOL, Decretum Concilii Vaticani II «Orientalium Ecclesiarum». Textus et Commentarium, Romae 1970, 50. 92 Összegzéséhez lásd: Pujol, Decretum (vö. 91. jegyzet), 48-61. 93 Nuntia 19 (1984) 6; Pujol, Decretum (vö. 91. jegyzet), 55, 60. 94 Vö. Nuntia 3 (1974) 51; Nuntia 19 (1984) 6; Nuntia 22 (1986) 31-32; Nuntia 28 ( 1989) 26; Nuntia 29 (1989) 49-51. 95 J. Pinero Carrion, La ley de la Iglesia. Instituciones Canonicas, I, Madrid 1985, 229. 96 Erdő, Egyházjog (vö. 34. jegyzet), 107. Ugyanezen kérdésfelvetéshez lásd: Nuntia 28 (1989)26-27. 97 Vö. «Ritus dei Protestant! e c. 33. dello Schema», in Nuntia 29 (1989) 48-51.
