Kánonjog 1. (1999)
KÖZLEMÉNYEK - Erdő Péter: A Gratianus-kutatás legújabb eredményei
104 Közlemények gokon és a hivatalos használatban erre a változatra kellett hivatkozni. A Decretum utolsó és legjobb kiadása a Ludwig Richter-féle szöveg átdolgozásával Emil Friedberg gondozásában látott napvilágot még 1879-ben2. Ez az igényes kiadás is csupán a kéziratos kódexek viszonylag korlátozott mennyiségét vehette figyelembe. Az azóta eltelt időben -méltóan a mű óriási elterjedéséhez és hatásához- további nagy mennyiségű kézirat vált közismertté. Friedberg a korában ismertek közül sem használhatott fel minden szöveget, hiszen a fennmaradt példányok száma és terjedelme messze meghaladta volna fizikai lehetőségének határait. A szöveg változatainak bővülő ismerete századunk első felében annak az igénynek a megfogalmazásához vezetett, hogy új kiadást kell készíteni Gratianus Decretumáról. Az időközben eltelt hosszú évtizedek kutatásai azonban olyan megállapításokat eredményeztek, amelyek egyre inkább elérhetetlennek tüntették fel az új kiadás megvalósítását. A mű szövegébe a XII. század során az "iskola" által számos helyen beiktatott jogforrás-részletek, vagyis a paleák titokzatos jelenségét számos kutató vizsgálta. Különösen eredményesek voltak Jacqueline Rambaud asszony kutatásai, melyek során kitűnt, hogy nem valamilyen lineárisan előrehaladó folyamat volt a paleák hozzáfüzése, s hogy azok a különböző kéziratokban, különböző számban fordulnak elő3. Walter Ullmann pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a paleák gyakran dublettek, vagyis olyan szövegeket tartalmaznak, melyek a Decretum más helyén is előfordulnak (esetleg más terjedelemben vagy más változatban)4. Ismeretes volt ugyan néhány olyan kézirat, melyekből hiányzott a Decretum harmadik nagy része, a De consecratione, és egyébként is rövidebb szöveg szerepelt bennük, ám ezeket inkább későbbi rövidítménynek tartották. Először Walter Holtzmann számolt be a firenzei Központi Nemzeti Könyvtárban (Biblioteca Nazionale Centrale) található egyik olyan Decretum kéziratról, mely a megszüntetett szerzetesi könyvtárak kéziratainak fonójában volt található és Camaldoliból származott (jelzete Mss. Conv. Soppr. A. 1. 402)5. Ez a kódex is a Decretum rövid formáját tartalmazta. Az 1998 nyarán elhunyt würzburgi kánonjogász professzor, Rudolf Weigand évtizedekig tartó munkával a* Decretum kéziratainak százait (különösen kb. 170 igen régi példányt) analizálta, főként a 2 Ae. Friedberg, Corpus iuris canonici. I: Decretum Magistri Gratiani, Lipsiae 1879 (úny. Graz 1955 stb.) Érdekes kísérlet a mű egy részének és az azt követő glossa ordinariának angol nyelvű kiadására Gratian: The Treatise on Laws (Decretum DD. 1- 20), transi, by A. Thompson, with the Ordinary Gloss, transi, by J. Gordley, introd., by K. Christensen (Studies in Medieval and Early Modern Canon Law 2), Washington DC 1993. 3 Vo. G. Le Bras - Ch. Lefebvre - J. Rambaud, L 'age classique 1140-1378. Sources et théorie du droit (Histoira du Droit et des Institutions de l’Église en Occident VII), Paris 1965, 100-129. 4 W. ULLMANN, The paleae in Cambridge manuscripts of the Decretum, in Studia Gratiana I (1953) 162-215. 5 Congrès de droit canonique médiéval (Bibliothèque de la Revue d’Histoire Ecclésiastique 33), Louvain 1959, 44.
