1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Rupert Rezső

299 szert. Mint szakíró is ismertté tette nevét, sok gazdasági vonatko­zású cikke jelent meg, munkatársa lett a Deutsche Landwirtschaft­liche Pressének, majd itthon és Németországban is szakelőadásokat tartott. 1926 nyarán megindította a „Zöldmező-mozgalmat", amely azóta országosan elterjedt. 1935-ben kapcsolódott az országos politi­kai életbe, amikor a vasvári kerület a Nemzeti Egység Pártja pro­gramjával négy ellenjelölttel szemben nagy szótöbbséggel válasz­totta meg. Néhai Gömbös Gyula hívei közé tartozott. A költségvetési vitában, a hitbizományi törvény, a telepítési törvény tárgyalásánál s a plénumban és a bizottságokban elhangzott egyéb felszólalásai mindig alapos tanultságra és szakszerűségre vallottak. 1938 őszén a disszidenseknek a kormánypártból történt kiválása után szerepe volt azokban a tárgyalásokban, amelyek a kormánypárt és a keresztény­párt további együttműködéséhez, a fővárosi politikában a két párt egyesüléséhez vezettek. 1938 őszén, a fölvidéki honvédelmi intézkedé­sekkel kapcsolatban, noha rokkant, önként arcvonalbeli katonai szolgá­latra jelentkezett, 1938 karácsonyán mint író mutatkozott be, ekkor jelent meg „Katonák, népek, események" című könyve, amely­nek szép irodalmi sikere volt. Elnöke a Növénynemesítők Országos Szövetségének, alelnöke a Felsődunántúli és az Országos Zöldmező Szövetségnek, tagja a vármegyei gazdasági egyesület igazgatóválaszt­mányának, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, az egyesület több szakbizottságának s még több társadalmi és gazdasági egyesület­ben visel tisztséget. Az 1939. évi áltailános választások alkalmával, két ellenjelölttel szemben ismét régi kerülete küldötte a képviselőházba, titkos szavazás mellett is atbszolút szótöbbséggel. Az új képviselőház­ban is tagja a földművelésügyi és a honvédelmi bizottságnak. Dr Rupert Rezső (Budapest II., Polgári Szabadság Párt) • 1880-ban született Devecserben. Római ka­tolikus, nős, ügyvéd. Kisiparos családból szár­mazik. Középiskoláit Pápán a bencés- és Vesz­prémben a kegyestanítórendi főgimnáziumban végezte, jogi tanulmányait pedig az egri jogaka­démián és a budapesti tudományegyetemen, amelynek jogi és államtudományi doktora. Az ügyvédi oklevél megszerzése után 1909-ben ügy­védi irodát nyitott Veszprémben és már mint fiatal ügyvéd élénk részt vett a városi és a vár­megyei közéletben, hamarosan megválasztották a képviselőtestület és a törvényhatósági bizottság tagjának. Mint a 31. honvédgyalogezred főhadnagya küzdötte végig a világháborút a császári és királyi 2*0. hegyi brigád kötelékében. Sok ütközetben vett részt. Tűzharcom, több kitüntetése van. Itthon a forradalmak túlzásaival rögtön szembe­fordult, a szélsőségekkel szívós és kockázatos harcokba keveredett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom