1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.
A képviselőház - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Flandorffer Ignác - Fricke Valér
258 című hetilapjával terjesztette a nemzeti szocialista gondolatot és az egyik nyilaskeresztes-frakció csakhamar vezérének választotta. Az általános választáson pártja több kerületiben állított jelöltet és a pártvezér régi kerületén, Enyingen kívül Debrecenben is mandátumhoz jutott, mint a nemzeti szocialista pártlajstrom vezetője. Flandorff er Ignác (Gsépreg, Keresztény Gazdasági Párt) 1878-ban született Sopronban. Római katolikus, nyugalmazott gazdasági főfelügyelő, földbirtokos. A középiskolát Sopronban, a gazdasági akadémiát Magyaróvárott végezte. Birtokán, Gyertyánospusztán gazdálkodik. 1907-ben Zala vármegye gazdasági felügyelője lett, később gazdasági főfelügyelőnek nevezték ki. 1923-han nyugalomba ment s ugyanekkor a kormányzó érdemei elismeréséül gazdasági főtanácsossá nevezte ki. A háborúban Przamysl várában teljesített szolgálatot. Amikor a vár elesett, hadifogságba került s 1918 júliusában tért vissza. Vármegyéjének közéletében tevékeny részt vett, főként a gazdatársadalmi mozgalmakban játszik nagy szerepet. Tagja a kisgyülésnek. Igazgatósági tagja a Sopronmegyei Gazdasági Egyesületnek, tagja több társadalmi és szakegyesületnek. A soproni Emericana konventjének nagyura. 1926-ban választotta meg elsőízben a csepregi kerület pártonkívüli programmal képviselővé, de később csatlakozott a keresztény gazdasági párthoz és ennek a pártnak programjával választották meg azóta kétszer újból képviselőnek. Fricke Valér (Öttevény, Nemzeti Egység Pártja) 1900-ban született Győrsövényházán. Római katolikus, okleveles gazda. A katonai pályára késeült. A kismartoni katonai főreáliskolából a bécsújhelyi katonai akadémiára került s ott két évet töltött, a forradalom kitörésekor azonban megvált a katonai pályától s műegyetemi hallgató lett. A kommün kitörésekor hazamenekült s a vörös uralom idején atyjával a hansági ingoványokban bujdosott. 1920-ban ismét beiratkozott a műegyetem gépéazmérnöki szakára, közbejött betegsége miatt azonban oklevelét nem tudta megszerezni. 1924 őszén a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója lett s az oklevél megszerzése után az északi államokban, főleg Németországban volt hosszabb külföldi tanulmányúton. 1928-ban megnősült — felesége Melczer Lillának, a Ház tagjának leánya —,