1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Felsőház - XIII. A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok - Károlyi László gróf - Koós Zoltán dr.
tette és azóta állandóan Budapesten él. Kitüntetései: a Szent István-rend kiskeresztje, Lipót-rend, I. oszt. polgári érdemkereszt stb. A Nemzeti Kaszinó igazgatóságának elnöke. Több közgazdasági vállalatnak részben vezetője, részben igazgatósági tagja. Az alkotmányos ólét helyreállítása után miniszteri eskütételeknél ismételten szerepelt, mint zászlósúr. KÁROLYI LÁSZLÓ GRÓF Parisban született 1859-ben. Károlyi Ede gróf egyetlen fia és mert édesanyja özvegységre jutván, Károlyi Sándor grófhoz meni nőül, igy fogadott fia a magyar agrár eszmék dicső emlékű apostolának. Középiskolai és egyetemi tanulmányai befejeztével bejárta Európát, Ázsia és Afrika egy részét, majd 1887-ben, mint a nemzeti párt hive. ellenzéki programmal lett a garbócbogdányi kerület képviselője. Ugyanez a kerület választotta meg 1892 ben is, 1896-ban pedig a pétervásári kerület, még pedig szabadelvű párti programmal, minthogy ő is követte vezérét, Apponyi Albert grófot a szabadelvű pártba és annak kilépésekor ő is kilépett onnan. 1901 óta politikai szerepet nem vállalt, hanem minden tevékenységét derékegyházai és füzesradványi uradalmainak fellendítésére szentelte. Meleg barátság fűzi Bethlen István grófhoz, aki sűrűn szokott vendége lenni hires radványi kastélyában. KOÓS ZOLTÁN DR. 1883 április 2-án Monoron születelt. Édesapja Koós Emil kir. kúriai biró volt. A budapesti ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumban nevelkedett; főiskolai tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, azután pedig már mint jog- és államtudományi doktor egy-egy szemeszteren át a berlini egyetemen s a párisi Sorbonneon folytatott főként közgazdasági tanulmányokat. Ügyvédi pályára készült s Papp József„ nél, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökénél folytatott ügyvédjelölti praxist. 1909-ben ügyvédi vizsgát telt *