1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Kozma Jenő dr.

Párt programjával indult a Választási küzdelembe. Ez a párt ma, az 1930. évi viharos községi választások óta a fővárosi köz­gyűlés második legnagyobb polgári pártja, miután előbb éveken keresztül a mérleg nyelvét alkotta a közgyűlésben és igy szám­beli erejét messze meghaladó súllyal és tekintéllyel birt már akkor is. Bethlen Istvánnak akkoriban a f(ivarosban még nem volt pártja s Kozma most, nagy várospolitikai sikerei után hozzálátott a fővárosi kormánypárt megszervezéséhez is, abból a rneggon-' dolásból indulva ki, hogy az ő és Ripka községpolitikai pártja ugyanazokat az elveket vallja a főváros közgyűlésében, mint Bethlen István az országos politikában. Az akkor még létező Nemzeti Polgári Párttal együtt megalkotta tehát 1926-ban a Pol­gári Egység Klubját s az 1926. évi téli választásokon a kormány­párt erre a Klubra támaszkodva nem remélt nagy sikereket ara­tott. A fővárosi egységes párt öt mandátumot hódított a többi pártoktól s a megválasztottak közöli volt Kozma .lenő is, aki­nek képviselővé való megválasztásával megnyílt az útja az orszá­gos politika felé is. A képviselőházban is várospolitikus rrmradl elsősorban s emlékezetes az a SZÍVÓS nagy harca, amit a Házban és a ku­lisszák mögött azért folytatott, hogy a kormány s az ország­gyűlés az uj fővárosi törvényt Budapest llj arculatához szabja, annak a felfogásnak hódolva, hogy Budapest további fejlődésé­nek csak egy ilyen törvény lehet az alapja. Hogy ez a szándék lehetőleg messzemenően megvalósuljon, sokszor kellett kompro­misszumokat kötnie a másik niagy fővárosi párttal s illetőleg annak parlamenti képviselőivel és sok ponton bizony fel kellett á'dozni a főváros autonómia ját is és ha a törvényről az ellen­zéki polgárságnak nem is éppen jó a vé.'einéine. Kozma Jenő kétségkívül nagy likért aratott, amikor sok oly indítványát el­fogadtatta a parlamenttel, amelyek korszakos jelentőségűek a 1 (ivaros éleiében. Az 1931. évi választások során parija a fővárosban még nagyobb eredményeket ért el: szavazatainak száma megnövelte (lett. pedig kétségtelenül igaz, hogy talán soha még kormányzó­párt olyan kedvezőtlen nuspiciiimok közolt nem indult harcba, mint a fővárosi egységes párt ezúttal. Kozma ismét megkapta budai lajslroinos kerület inoiulátiunál s a Házban folytatta eddigi politikáját. Tagja lett a 33-as Országos Bizottságnak, amelyben iparkodotl a fővárosi polgárság terhein könnyíteni. Pártjában pedig vezetője az ..érdektelenek" csoportjának, mely ujabban igen sokat beszél­tet magáról, 181

Next

/
Oldalképek
Tartalom