1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Kohut Adorján - Kornis Gyula dr.
1926-ban a budapesti egyetem hivta meg a filozófiai tanszékére. 1927-ben államtitkár lett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban és mint ilyen, főképen a középfokú iskolák ügyével foglalkozott Ez állásaiban alelnöke volt az Országos Közoktatási Tanácsnak és mint ilyen, Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter reformmunkálatainak kezdettől fogva első munkatársa. Tanulmányi célokból eközben többször beutazta a nyugateurópai államokat, főképen AngJiát és járt Amerikában is. E tanulmányainak eredménye érzik ki sok ponton a magyar középfokú oktatás nagyszabású reformjából. Részben e körbe vág irodalmi munkássága is, mely egyébként a filozófia, a pedagógia és a kultúrpolitika területén mozog. Főbb munkái a következők: A magyar bölcseleti műnyelv fejlődése; Pszichológia és energia; Filozófia a középiskolákban; A pszichológia jelen állása; A pszichológia és logika elemei; Elemi 'pszichológiai kísérletek; Okság és törvónyszerüséig a pszichológiában; Értékelmélet és pedagógia; Történelem és pszichológia; A lelki élet; Iskolarendszerünk reformja; Kultúrpolitikánk irányelvei; Bevezetés a tudományos gondolkodásba: Történetfilozófia; A magyar filozófia fejlődése és az Akadémia: A magyar művelődés eszményei 1777—1848; Kultúra és politika; Az elszakított magyarság közoktatásügye; Middle (Hass Edncationsd Problems in Hungary; Le Développement de la civilisation Hongroise; Die Wiederbelebung des antiken Imperialis mus; Az angol középiskolák; Kultúra és nemzet; Magyar filozófusok; A magyar tudományos munka múltja, jelene és jövő feladatai (A magyar tudománypolitika cimü mii egyik fejezete); Magyarország közoktatásügyé a világháború óta; A szellemi munka válsága; Az állameélok elmélete és a kultúrpolitika; Education in Hungary (Newyork, 1931). Tudományos munkásságának egy rés/e a Magyar Tudományos Akadémiában zajlik le, melynek 1018 óta levelező, 1927 óla pedig rendes tagja, továbbá az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságban s a Magyar Pedagógiai Társaságban; mindakét utóbbinak elnöke. Társelnöke ;i Magvar Pszichológiai Társaságnak, alelnöke a Magyar Filozófiai Társaságnak és tiszteleti tagja a Filológiai Társaságnak, az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek, az Országos Polgáriiskolai Tanáregyesületnek, a Katolikus Középiskolai Tanáregyesületnek s a Tanitóképzöinlézeti Tanárok Országos Egyesületének. Az a rendkívüli munkásság, amit e széles körben kifejt, a magyar kultúrpolitika körében kiváltságos helyei biztosit szá mára: a Corvin-koszom, melyet a kormányzó mindjárt a Corvinrend megalapításakor (1930.) adományozott neki, látható jele annak az elismerésnek, ameMvel iránta illetékes helyen is viselteinek. 17S