1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.

A képviselőház összetétele - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Petracsek Lajos

234 ről, 1928:XLIII. te. a hatásköri bíróság szervezetéről. Ezenkívül még több kisebb törvény megalkotása, számos rendelet megjelenése fűző­dik nevéhez. A magánjogi törvény új szövegét is ő tétette közzé. 1929 januárjában lemondott tárcájáról s a kormányzó érdemeinek elisme­réséül az I. osztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal adományozta neki. A miniszteri székből távozva, a Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szövetkezet elnökségét vállalta el, majd röviddel ezután az egységespárt is elnökévé választotta. A nehéz világgazdasági helyzet 'által válságba került magyar birtokososztály teherrendezési bizottságának elnökévé pedig legutóbb nevezték ki. Számos más intézményben is vezető szerepet visz, így többek között a Protestáns Árvaegyletnek elnöke, a bányai, valamint a tolna­somogy-baranyai evangélikus egyházmegyének felügyelője. A Beth­len Gábor Szövetségnek elnöke. A második nemzetgyűlésbe a gyönki kerület Választotta meg képviselőjévé, a képviselőházba pedig ugyancsak ez a kerület már másodízben egyhangúan küldötte be. Kerületének polgársága körében annyira népszerű, hogy a választó­kerület minden egyes községe érdemei elismeréséül díszpolgárrá vá­lasztotta. Szűkebb hazájának, Tolna megyének életében mindig élénk részt vesz, Tolna megye törvényhatósága is örökös tagjává válasz­totta meg. Tagja a 33-as országos bizottságnak, az igazságügyi a külügyi és a pénzügyi bizottságnak. Dr Petracsek Lajos (Budapest I, egységespárt) Besztercén született 1891-ben. Katolikus, nőtlen, ügyvéd. A középiskolát és az egyete­met is Budapesten végezte, a jogi diplomát 1913-ban szerezte meg. 1913-tól 1914-ig ügy­védjelölt volt Kozma Jenő dr irodájában. A háború kitörésének napjától 1918 február­jáig az északi harctereken teljesített katonai ' szolgálatot. 1917 novemberében jószágigaz­gatósági fogalmazónak nevezték ki a földmű­velésügyi minisztériumba és birtokpolitikai tanulmányai alapján az erdélyi telepítési ak­ciónál kapott beosztást. 1918 februárjában a honvédelmi és a föld­művelésügyi minisztérium közös megbízása alapján a nádnak takar­mánycélokra való kitermelését szervezte meg saját tervei szerint. Később berendelték a földművelésügyi minisztérium háborús ellátási osztályába, ahol mint a takarmányellátás helyettes vezetője, szervezte a hadseregnek 1918. évi takarmányellátását. E beosztásában 1919 októberéig maradt, akkor az általa tervezett első mezőgazdasági exportnak lebonyolítására és vezetésére kapott a földművelésügyi kormánytói megbízást. 1920 júniusában a Futura gabonarekviráló osztályának volt vezértitkára és ő szervezte meg az utolsó gabona­rekvirálást. Utána egyideig az egyik budapesti malomcsoportnál vál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom