1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.
A képviselőház összetétele - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Petri Pál
235 lalt átmenetileg bizalmi munkát, majd 1923-ban letette az ügyvédi vizsgát s azóta, mint ügyvéd működik. Régi szervezője és vezetője a budai sportéletnek. A Budapesti Budai Tornaegyletnek 1929 óta ügyvezető elnöke s elnöke a Budai Társaskörnek is. A főváros politikai életében Kozma Jenő mellett tevékeny szerepet visz. A legutóbbi törvényhatósági választáson a hegyvidéki kerület listavezetőjeként a székesfőváros törvényhatósági bizottságába is beválasztották. Az országgyűlésnek elsőízben tagja. Budapest budai kerületében az egységespárt listáján választották meg képviselővé. Tagja a társadalompolitikai és a számvizsgáló bizottságnak. Dr Petri Pál (Nádudvar, egységespárt) 1881-ben született Budapesten. Református, nős, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium politikai államtitkára. Fia néhai Petri Elek református püspöknek. Budapesten hallgatott jogot s tanulmányait Berlinben és Lausanneban egészítette ki, majd miután vizsgáit kitüntetéssel letette, hosszabb ideig tanulmányozta Parisban, Londonban, Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Angiiában a külföldi jogéletet. Tanulmányútja során a külföld különböző városaiban előadásokat tartott Magyarország viszonyairól. 1904-ben Tisza István gróf meghívta a miniszterelnökség tisztikarába. Ettől kezdve a miniszterelnökségen dolgozott, hol a legfontosabb külügyi é.« egyházjogi kérdésekkel foglalkozott s az idegenben élő magyarság védelmét szervezte. A világháború kitörésekor a harctérre ment, honnan másfélév múlva betegen került haza. Ekkor a hadisérültek és rokkantak gondozásának megszervezésével bízták meg. A forradalom után ismét a miniszterelnökségre került, mint a II. ügyosztály vezetője. A nádudvari kerület 1922-ben egységespárti programmal képviselőjévé választotta. 1922 nyarán politikai államtitkárrá nevezték ki a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba s egyik legközvetlenebb munkatársa volt Klebelsberg Kunó gróf miniszternek nagy kultúrprogramja keresztülvitelében. A parlamentben többízben felszólalt a kultusztárca keretébe tartozó kérdésekhez. 1925-iben Edinburgban, a pedagógiai világkonferencián nagy értekezést adott elő a nemzetiségek oktatásáról. 1927-ben az 6 vezetésével vettek részt a magyar képviselők Rio de Janeiróban az interparlamentáris konferencián. Elnöke a Julián-Egyesületnek. Egyek, Püspökladány, Nádudvar községek díszpolgára. A kormányzó értékes munkássága elismeréséül 1928-ban a másodosztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal, 1930 októberében pedig a II. fizetési osztály jellegét adományozta számára. A nádudvari kerület most harmadízben választotta meg egyhangúlag képviselőjének.