1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - hámori Bíró Pál dr. - Bleyer Jakab dr.

HÁMORI BÍRÓ PÁL DR. 1881-ben Budapesten született. Atyja 1899 január 15-én kapta a magyar nemességet. Középiskolai tanulmányait Buda­pesten a piarista gimnáziumban, a jogiakat pedig Budapesten, Berlinben és Freiburgban végezvén, 1902-ben doktorrá avatták. Már 1903-ban a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű R.-T. tiszt­viselője lett. 9 évi munka után a társaság kereskedelmi igazga­tója, 1917-ben pedig vezérigazgatója lett. Nagy odaadással kap­csolódott bele abba a törekvésbe, hogy a magyar ipar minél nagyobb piacot találjon külföldön s mint a magyar vasipar rep­resentansa vett részt az 1912-iki brüsszeli konferencián. Nagy ismereteinek, szaktudásának s a vasiparban elfoglalt különleges helyzetének köszönhető, hogy a kormány a béketárgyalások idegölő s országos fontosságú munkájának végzésére őt szemelte ki s mint ipari szakértő 1920-ban Neuillyben védte a magyar érdekeket. Igen sok vállalat és részvénytársaság vezetője, igy a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesületének igazgatóválasztmányi, az Ipari és Kereskedelmi Szakoktatási Tanácsnak, a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamarának, a Vámpolitikai Központnak vezető szerepet vivő tagja. Érdemeiért 1922-ben kereskedelmi főtaná­csosi cimet kapott. Az 1922-iki választások alkalmával az ózdi kerületben (Borsod vm.) választatott meg első izben képviselővé s a politikai életben pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi ismere­teivel tűnt fel. A nyugdijvalorizációs javaslat s az ország pénz­ügyi szanálása terén vannak érdemei. Mint az egységes párt tagja nyerte el az 1926 decemberi választásokon újra régi kerü­lete mandátumát. BLEYER JAKAB DR. 1874 január 25-én Dunacséb községben (Bács vm.) szüle­tett sváb gazdacsaládból. A budapesti egyetemen végezte böl­cseleti tanulmányait s doktorrá avatása után Münchenben és Leipzigben német irodalmi előadásokat hallgatott. Előbb Sop­ronban, majd Budapesten gimnáziumi tanár volt. 1905-ben a budapesti egyetem magántanárnak habilitálta a német nyelv és irodalomból. Igen nagy munkásságot fejtett ki irodalmi téren s 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom