1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.
A képviselők életrajzi adatai - Várnai Dániel - Váry Albert dr.
230 lása során. Számos kultuszjavaslatnak volt az előadója. Az országgyűlésbe is a vaáli kerület választotta meg egységespárti programmal, Andretti Károly egységespártival szemben. Várnai Dániel. (Budapestkörnyék, szoc.-dem.) 1881-ben született > Miskolcon. Izraelita, nős, újságíró. A középiskola négy alsó osztályának elvégzése után a betűszedés mesterségét tanulta s 1907-ig betűszedő volt. Katonai éveinek leszolgálása után a nyomdai munkások szokásos vándorútján bejárta Németországot, Belgiumot, Olaszországot és Franciaországot. Visszatérve, belépett a »Népszava« szerkesztőségébe s ott politikai rovatvezető, később pedig helyettes szerkesztő lett. Amikor a »Szocializmus* cimü folyóirat megindult, átvette annak szerkesztését. A szocialista irodalom mellett szépirodalommal is foglalkozik s már nyomdai munkás korában megjelent Hajnali Énekek cimü novelláskötete. Később a Sorsunk, Életünk, Háború és a Láz cimü regényeit, valamint novellagyüjteményeit bocsájtotta közre. Tolsztoj, Turgenyev, Gogoly és Andrejev munkáiból több fordítása jelent meg. Tolsztoj »Szebasztopol«-ja elé hosszabb Tolsztoj-tanulmányt irt. A világháborúban Przemysl átadásakor orosz hadifogságba került. Három évet töltött Közép-Ázsiában, Turkesztánban s visszatérésekor bejárta Perzsia egy részét, a Kaukázust és Dél-Oroszországot is. A törvényhozásnak elsőizben az 1922-ik évi választások alkalmával lett tagja, amikor a budapestkörnyéki lajstromos listán mint pótképviselő került be a második nemzetgyűlésbe. A szociáldemokrata parlamenti frakciónak egyik legszorgalmasabb tagja. Sürün szólalt fel a nemzetgyűlésben a költségvetések és a törvényjavaslatok tárgyalásainál. Az uj országgyűlésben is a budapestkörnyéki kerületet képviseli. A szociáldemokratapárt listáján jutott mandátumhoz, Propper Sándor lemondása után. Váry Albert dr. (Szabadszállás, ep.) 1875-ben született Makón. Róm. kath., nős, koronaügyészhelyettes. Középiskoláit a halasi református főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig Budapesten végezte. 1903-ban ügyvédi vizsgát tett. Egy ideig ügyvédi gyakorlatot foly-