1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Erődi-Harrach Béla dr.
síiként alakult meg a mely később a keresztény nemzeti párttal fuzionálva, a keresztény nemzeti egyesülés pártjává alakult, át. Ennek kebelében vett részt a választási mozgalmakban is. (") maga Ipolyságon kapott mandátumot. A Hegedűs Lóránt pénzügyminisztersége alatt alakult Országos Pénzügyi Tanács tagja volt. Többször beszéli a nemzetgyűlései] főleg közgazdasági kérdésekben és báaszabáJyügyekben, Az első nemzetgyűlés vége felé a keresztény nemzeti egyesülés pártjában szakadás támadt. A part többsége az ("> és Huszár Károly vezetése alatt maradi. Mikor Wolfi Károly megalakította L922-ben a KereszI.'MI\ Egység Táborát, Ernszt biveave] csatlakozott ahhoz. Ennek a pártnak listájával kapott mandátumot a főváros déli kerületében. Erről a mandátumáról azonban lemondott, mert Ipolyságon is győzelemre vitte pártja zászlaját Bejárta.az Amerikai. Kgyesüll-Államokai és Kanadát. A kereszU'nii <j<izdasági és .szociális pari egyik vezére, a vitáknál vezérszónoka. 1926-ban Budapesten is megválasztottak, de erről a mandátumáról lemondott. ERŐDI-HARRACH BÉLA DR. (Szalárd.) 1882-bén született Kunmadarason, Jász-Nagykun-Szoluok megyében. Miután a budapesti Tudományegyetem jog- ós államtudományi fakultásán doktori oklevelet szerzett, a berlini és hallei egyetemek filozófiai fakultásán folytatott közgazdaságtani, pénzügyi és szociálpolitikai tanulmányokat s egyebek között tanítványa volt Wagner, Schmoller és Conrad professzoroknak. Ez egyetemek közgazdasági szemináriumaiban több előadást tartott és számos tanulmányi .mutatott be a közgazdaságtan és szociálpolitika köréből. Közben és tanulmányai befejeztével is több izben járt hosszabb külföldi tanulmányutakon. L903-ban Kolozsvárott mint pénzügyi fogalmazó állami szolgálatba tépett, de már egy évre rá a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia főiskolai tagozatán a közgazdaságtani és szociálpolitikai tanszékre nyert meghívást. 1910-ben gróf Zichy János, akkori kultuszminisztertől, megbízást kapott a Főiskolai Szociális Telep (ma Egyetemi Szociálpolitikai Intézet) megszervezésére, amely intézet Újpesten létesült s mely az 86 /