1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Wolff Károly
• felett. Pest vármegye közigazgatási bizottságának lagja. Jelentékeny szerepe van a szövetkezeti mozgalomban. Igazgatósági tagja volt a Keresztény Szövetkezeti Központnak, a mikor ez a Hangyával fuzionált, az utóbbinak ielügyelöbizottsági tagjává választották meg. A politikai életben 1926 őszén tűnt fel, amikor a néhai Baross János halálával megüresedett pilisvörösvári kerület öt választotta meg nemzetgyűlési képviselőjévé. Az 1926. évi országgyűlési képviselőválasztásokon Póka-Pivny Béla, a Külügyi Társaság volt igazgatója (pártonkivüli ellenzéki) s a szociáldemokrata Kruppa Rezső voltak az ellenfelei. 2258 abszolút szótöbbséggel választották meg, ezúttal is mint az egységespárt hivatalos jelöltjét. WOLFF KÁROLY (Budapest budai (I.) lajstromos kerület.) 1874 október 1-én, Érsekújváron, Nyitra vármegyében született. A németprónai Wolff-család sarja. Ez a család 700 évvel ezelőtt telepedet! meg Nyitrában s 1632-ben II. Ferdinándtól kapta a magyar nemességet. Wolff Károly Érsekújváron és Trenesénben végezte középiskolai tanulmányán, amelyeknek befejezése után a pozsonyi jogakadémián s a budapesti tudon<ányegyetemen jogot hallgatott, közben pedig Lipcsében, Halieben s Berlinben töltött néhány szemesztert. 1896-ban birói pályára lépett. Mint jogg\ akoniok kezdte a trencséni kir. törvényszéknél, ahonnan 1898-ban a nagyhit Isei járásbírósághoz helyezték át. A birói vizsga letétele után berendelték az igazságügyminisztériumba, ahol a töryényelökészitö osztályban működött. Tagja voh a Polgári Törvénj könyvet elökészitö bizottságnak, a kötelmi jogi rész indokolá-a túlnyomó részben az ö munkája. 1901-ben, mikor a bécsi íöndvarnagyi hivatalnál magyar birói előadói állást szerveztek, Plósz Sándor, akkori igazságügyminiszter előterjesztésére I. Ferenc József I. osztályú udvari fogalmazóvá nevezte ki. 1906-ig működött a bécsi föudvarnagyi hivatalnál, közben udvari titkár lett. 1906-ban osztálytanácsossá nevezték ki a külügyminisztériumhoz, ahol Aerenihal báró külügyminiszter alatt; :Í I :Í