1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Csöngedy Gyula - Czettler Jenő dr.
£6 táson 17G5 szótöbbséggel győzött lo. Tagja az egységes vártnak. Csöngedy Gyiilu (Adonyi kerület.) 1868-ban született a fejérvármegyei Fövenyben. Felszentelt pap, címzetes kanonok, esperes plébános Adonyban. Iskoláit és a papnevelőintézetet Székes feliérvárt végezte el. Adonyban 28 év óta plébános, előbb mint káplán lsztimérben, Kácalmáson és Etyeken működött. A fejérvármegyei törvényhatósági bizottság tagja. Lelkészsége alatt több cikket irt a Hittudományi folyóiratba, A kath. népszövetség szerencsi munkájában részt vett. Szövetkezeti kérdésekkel is foglalkozik. A nemzetgyűlési választások során mint az egységes várt hivatalos jelöltje lépett fel az adonyi kerületben és dr. Balázs Elek Rassay-párti jelölttel szemben 528 szótöbbséggel győzött. Czettler Jenő dr. (Jákóhalniai kerület.) 1879-ben született Jászárokszálláson. Középiskoláit Jászberényben, az egyetemi tanulmányait a budapesti és berlini tudományegyetemen végezte el. Utóbbin főleg közgazdasági és szociálpolitikai tanulmányokat folytatott és Meitzen Ágoston agrárhistorikus mellett dolgozott. A budapesti tudományegyetemen 1901-ben szerzett doktori oklevelet. Ugyanebben az évben a napi sajtóban és a szaksajtóban több tanulmányt tett közzé az agrárkérdésről és ez alapon 1901 novemberben a földmivelésügyi minisztérium közgazdaséigi osztályában nyert alkalmazást. Itt főleg külkereskedelmi kérdésekkel foglalkozott. 1904-ben a mezőgazdasági munkásosztályba rendelték, ahol az áll'im mezőgazdasági szociálpolitikáját tanulmányozta. 1905 végén a földtehermentesités és mezőgazdasági hitelügy rendezésére megindított akció előadója lett. Ez akció beszüntetése után 190tí őszén megbízást nyert a cselédtörvény és a munkásház-törvény kodiíikációs munkálataiban való részvételre. Ezekben az években szakdolgozatokat irt a Magyar Gazdák Szemléjébe, a Jogállamba és a Jogtudományi Közlönybe' Ezen kívül 1905 novemberben mint a közgazdaságtan és szociálpolitika előadója a magyar királyi állatorvosi toiskolan megkezdette előadásait. 1908-ban a földmivelésügyi miniszter megbízta, hogy a gazdasági akadémiák tanárai számára tmezőgazdalsági szociálpolitikát irjon éjs egyszersmind e tórgy tanulmányozása céljából Berlinbe Küldötte ki. Itt Schmeller, Sastref es Dádé professzorok szemináriumában dolgozott: es Fasbender tanár (előadó a berlini egyetemen), most a berlini mezőgazdasági főiskolán, a mezőgazdasági szociálpolitika és szövetkezeti ügy tana-