1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Csizmadia András - Csontos Imre

45 kenysége révén lett a diktatúra összeomlása után a Fried­rich-kormány népegészségügyi és népjóléti minisztere s az volt a Huszár-féle koncentrációs kormány megalakulásáig. Ekkor Budapest községi politikájában jutott szerephez, mint Wolff Károly elnöklete alatt álló, a keresztény községi párt alelnöke. Közben időközi választásokon többször megkísé­relte, hogy a nemzetgyűlésbe mandátumot szerezzen, de minclannyisor kisebbségben maradt, (Sárbogárd, Vál.) Az 1922. évi általános választásokon a budapesti északi lajstro­inos kerületben jutott mandátumhoz, mint a Wolff-vári lista­vezetője. Csizmadia András (Orosházai kerület.) Kisgazda. Született Orosházán 1872-ben, ott iárt isko­lába. Hat elemit végzett. Iskoláinak elvégzése után gazdál­kodni kezdett. Előbb bérlő volt 1910-ben, majd 1914-ben földet vásárolt ós azóta a saját birtokán gazdálkodik. Szervezője és elnöke a kisbirtokosok szövetségének, a Hangya orosházai fiókjának, a Kristóf téglagyár részvénytársaságnak, mely utóbbinak igazgatója is. Ugyancsak igazgatója az orosházai szalámigyárnak és az orosházai Népbanknak. 1910 óta tagja a törvényhatósági bizottságnak, az állandó választmánynak és a gazdasági bizottságnak. Elnöke az orosházai községi gazdasági bizottságnak és a járási mezőgazdasági bizottság­nak. Választmányi tagja a földmives kamarának. Az oros­házai evangélikus egyháznak presbitere, a gádorosi evangé­likus egyháznak felügyelője, beregegyliázi közság másod­birája. Orosházán pótválasztáson kapott mandátumot egy­séges párti programmal Farkas Istvánnal, a szociáldemo­krata párt jelöltjével szemben, akit 937 szótöbbséggel győ­zött le. Csontos Imre (Karcagi kerület.) 1860 január 25-ón született Karcagon. Kisgazda. Karcag közéletében élénk részt vesz. A város képviselőtestület éjiek 30 év óta, a vármegye törvényhatósági bizottságának 12 évig rendes tagja volt. Több társadalmi egyesület elnöke, vagy igazgatósági tagja. A kisgazdapártnak megalakítása óta egyik vezetője s a Magyarországi Kisbirtokosok Szövetségé­nek egyidőben alelnöke volt Városában igen népszerű em­ber s ennek következménye volt, hogy az első nemzetgyűlé­sen két ellenjelölttel szemben, kisgazdapárti programúi alap­ján képviselővé választották- A múlt Ház népszerű kisgazdája volt, aki az 1920—21. évi költségvetés alkalmával elmondott zamatos magyarságú és eredeti előadó-modorú beszédével tűnt fel. Az uj nemzetgyűlési választásokon régi kerületében pótválasztásba került P. Ábrahám Dezső függetlensségi párti jelölttel, a volt szegedi kormányelnökkel, akit a pótválasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom