1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Zeőke Antal dr. - Zichy János gróf

199 mozgalmat indított meg' az összes keresztény alapon álló poli­tikai pártok egyesítésére. Wolff akcióját a keresztény irányú politikai körök nagy része averzióval fogadta, mert az uj alakulás alapgondolatát, a kormány támogatását, az ellenzéki alapon álló keresztény pártok elutasították. Később, a Keresz­tény Nemzeti Egyesülés Pártjának szakadása után sikerült fúziót létesíteni a. Huszár—Ernszt-esoporttál; az ui alakulás neve Keresztény Nemzeti Egység Pártja lett. Wolff egysége­sítő alvciója a keresztény közsésd pártban is éreztette hatását. Ugy városi, mint politikai működésében erősen intranzigens keresztény irányt képvisel, túlzó fajvédelmi politikája miatt, amelyet a keresztény alapon álló társadalom nagy részében sem osztanak, sok támadásban van része a liberális közvéle­mény részéről. A nemzetgyűlésem a budapesti (budai) lajstro­mos kerület mandátumával foglal helyet a Keresztén)/ Nem­zeti Egység Pártjának programmjával. Zeőke Antal dr. (Gyomai kerület.) 1884-ben született Csíkszeredán székely lófőcsaládból. A yrimnáziumot szülővárosában végezte, az egyetemet Budapes­ten. Ebben az időben számos politikai cikke jelent^ meg a esiki lapokban Bánffy Dezső báró független gazdasági pro­grammjának támogatására. Tanulmányai bevégzése után a Postatakarékpénztár budapesti központjáboz került, onnan Dedisr a. földmivelésügyi minisztériumba. Amikor nagyatádi Szabó István népgazdasági miniszter, később pedicr a kom­munizmus megdőlte után földmivelésügyi. maid közélelme­zési miniszter lett, Zeőke oda is követte őt és titkára volt a miniszternek. Az első nemzetgyűlésen a tiszántúli választások során a, gyomai kerület kisgazdapárti programmal képvise­lővé választotta Székelv János akkori népjóléti államtitkár és Tímár Ambrus plébánossal szemben. Nagyatádi Szabó Ist­ván bizalmas hive. A főváros törvényhatósági bizottságának eö'vedüli kisgazdapárti tagja. A kisgazdaérdekek védelmében több visszhapp-ot keltett beszédet mondott. Az 1921. évi naery port felvert Esküdt-féle kiviteli visszaélések kapcsán bűn­vádi eljárás indult mee: ellene, a nemzetgyűlés mentelmi jo­íiát fel is függesztette, azonban az ügyészség a vizssrálat so­rán megszüntetvén ellene az eljárást, őt rehabilitálta. Az oíí'ységespárt megalakulásakor csatlakozott a nármoz. Az "i ppuizetírvölési választásokon pótválasztásba került Vnm Tstván szociáldemokratával, akivel szemben 732 szótöbbség­gel az egységes párt zászlaját juttatta diadalra. Zichy János' arróf (Lövői kerület.) 1868 május 30-án született Nagy lángon Fejér vármegyé­ben. Édes apja Zichy János gróf, Zichy Nándor grófnak, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom