1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Apponyi Albert gróf
ti részében a „kötelező" jelzőt elhagyta, mert Apponyi ezt kötötte ki hozzájárulása teltételéül- Ez az incidens megingatta az amúgy sem erős kormány helyzetét, melyet aztán a budai honvédemlók körül támadt bonyodalom rövidesen végképen felborított. A Szapáry-kormány lemondott s a helyzet olyan volt, hogy vagy a lemondott kormány Szilágyi- -t'sáky-— Wekerle-csoportjából kell megalakítani a kormányt, vagy a Szapáry-csoportból s az Apponyi vezetése alatt álló Nemzeti Pártból kell alakítani uj kormányt s már-már Apponyi miniszterségével kellett számolni, amikor az Apponyi-kombináció, mert a Nemzeti Párt katonai követelményeinek honorálásához kötötte részvételét a kormányzatban, meghiúsult. Megalakult tehát a Wekerle-korinány, a kötelező polgári házassággal, mint főprogranunponltal. Apponyi, bár az egyházpolitikai reformot helyeselte, a kötelező polgári házasság kérdésében nem értett egyet Wekerlével. mert ö a polgári házasságot csak kisegitőül kivánta megengedni olyan esetekre, midőn valamely államilag el nem ismert egyházi házassági akadály forog fenn. A kormány egyházpolitikai javaslatai hosszú vita után mégis és különösen a főrendiházra gyakorolt királyi nyomás segítségével törvényerőre emelkedtek. A szabadelvüpárt helyzete ezzel hatalmasan megerősödött, de a kormány viszonya a királyhoz megromlott, kivált azért, mert a királynak kellett nyomást gyakorolnia a főrendiházra egy olyan ügy érdekében, melyei, mint Apponyi mond|a, utált, s a Wekerle-kormány 1894-ben be is adta lemondását. A király ekkor Khuen-Héderváryt akarta miniszterelnökké kinevezni, de a szabadelvüpárt ragaszkodott Wekerléhez s a királynak, aki akkoriban Apponyi tanácsát is kikérte, engednie kellett. A kormány élére újból Wekcrle került. Apponyinál ekkor tapogatózások történtek arra nézve, mily feltételek mellett volna hajlandó a hatalom gyakorlásában résztvenni, mire ő azzal válaszolt, hogy a Nemzeti Párt katonai követelményeinek elfogadása, nélkül nem vehet részt a kormányzatban. A második Wekerle-kormány rövidéletű volt. A király ellenszenvével terhelten vezette az ügyeket s mikor Wekerle — bár a színfalak mögött — mindent megtett, hogy az egyházpolitikai nagy viták előestéjén Turinban elhunyt Kossuth Lajos hamvai hazahozassanak s országos disszel eltemettessenek és a nemzet százezrei. Budapestre zarándokoltak, hogy a nemzet nagy íiától elbúcsúzzanak, — a nagyszerű gyásztüntetésért, befolyásos udvari körök, amelyek a nemzet demonstráció jáha dinasztiaellenes irányzatot akartak belemagyarázni, öt tették felelőssé, 1894 decemberében lemondott azzal az indokolással, hogy nem birja tovább az uralkodó bizalmát. A király a lemondást elfogadta. Súlyos, hosszú válság következett, melynek folyamán a király Apponyit is magához kérette. A válság 1895 január 17-én Bánffy Dezső bárónak, a képviselőház elnökének kinevezésévet ért véget. Bánffy formális fuzionális tárgyalásokra hívta meg Apponyit és vezértársát, lloránszky Nándort, de ezek, mivel Bánffy részéről is a
