1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Bozsik Pál - Dr. Bródy Ernő

28 kapcsolatban a nemzetgyűlésen nagy feltűnést keltő beszédet mondott. A pénzügyi és közigazgatási bizottság tagja. Dr. Bozsik Pál. (Gyöngyös.) Aldozár, 1888-ban született Gyöngyösön. A középiskoláit Gyöngyösön, a papneveldét Egerben, a teológiai fakultást a budapesti egyetemen hallgatta és 1910-ben hittudományi dok­torrá avatták. 1906—1908-ban Mézőtárkányban, Pusztatárkány­ban és Felsőtárkányon segédlelkész volt, 1908-ban az egri pap­nevelőintézet tanulmányi felügyelője, majd ugyanott teológiai tanár lett. 1916-ban megválasztották Gyöngyös város plébá­nosává és még ez évben zsinati biró lett. 1918 novemberében, a forradalom kitörésekor a gyöngyösi nemzeti tanács elnökévé választották és mint ilyen 1919 február közepéig ő biztosította Gyöngyösön a keresztény szociális néppárt uralmát. A nép­tanács megszervezésekor lemondott és a Károlyi kormány állandó üldözésének célpontja lett. A proletárdiktatúra ki­törésekor mindjárt az első héten letartóztatták és 1919 augusztus 3-ig volt a vörösök foglya. A dunántúli válasz­tások alkalmával Gyöngyös város egyhangúlag képviselőjévé választotta keresztény nemzeti egyesüléspárti programmal. A gyöng3'ösi kormánybiztosság ellen elmondott interpellációja élénk visszhangot keltett a nemzetgyűlésen. Az 1920/21. évi költségvetés vitájában az aktuális kérdéseket felölelő nagy beszédet mondott. Tagja a földmivelésügyi, kivándorlási és kérvényi bizottságnak. Dr. Bródy Ernő. (Budapest, XI. választókerület.) 1875-ben született Miskolcon. Középiskolai tanulmányait az ottani református főgimnáziumban és Nagybányán folytatta, majd a budapesti egyetemen jogot végzett. Közben hosszabb ideig a Magyar Hirlap országgyűlési tudósítója volt. Önkéntesi évét a tüzérségnél szolgálta le. 1900-ban ügyvédi vizsgát tett s azóta a fővárosban folytat ügyvédi gyakorlatot. Főként köz­érdekű büntető perekkel foglalkozik. Védőként szerepelt többek között a hires Zeissig-ügyben. 1906-ban választotta először képviselőjének demokrata programmal az ugocsamegyei nagyszőllősi kerület. 1910-ben ugyancsak az ugocsamegyei halmi kerületben lett képviselő. A képviselőházban főleg szociális kérdések tárgyalásánál szó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom