1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Somogyi István - Sréter István

128 tiszti tanfolyamot, 1909—1911-ig Székesfehérvárott a kerületi tiszti tanfolyamon tanár, majd a háború kitöréséig mint zászlóaljparancsnok működött itt. A békeévekben katonai szakirodalommal, különösen haditörténelemmel foglalkozott, több pályadijat nyert, a Ludovika Akadémia Közlönyének állandó munkatársa volt, A háború kitörésekor a 17. honv. gy. e.-del került a harctérre. Ezzel az ezreddel résztvett mint zászlóaljparancsnok az első, a második lembergi csatákban, a Beszkiden vivott harcokban, Duhlánál, az 1914 decemberi Jaslo-Krasnoi offenzívában, a mely Przemysl felmentését célozta. 1915-ben januárban a 6-ik majd 19. h. gy. ezred parancsnokává neveztetett ki, a 40. h. gy. h. o. kötelékében. Résztvett a 3. porosz gárda h. o. Zwinin melletti harcaiban majd Szurmay alatt Uzsok védelmében; Gorlice után a Linsingen hadsereg Dnyesztermenti harcaiban, azután a Bugmenti és a Volhyniai harcokban. 1916 januárban a Toporoutz-Karancei téli csatában, hol ezrede a haláldombot védte és soha meg nem ingott, ugy hogy 1916 februárban ezrede ezen hősi harcaiért külön legfelsőbb elismerésben részesült; a Brussilov áttöréskor 1916 június, a 40. honv. h. osztállyal a kirlibabai frontra került, ahol a Capulhegy öntevékeny és a kapott parancs ellenére vivott védelmeért különös elismerésben volt része; 1916 augusztus 18-ikán a Kragurai roham után dandárparancsnokká nevezték ki, hős ezrede dandárában maradt; 1917 júniusig a kirlibabai frontot a Capult védte, résztvett az 1917 nyári offenzivában, Radautz és a csángó falvak visszafoglalásában mindig a 40. honv. gyalog h. o. kötelékében. 1918 márciusban dandárával Horvátországba került „karhatalomként". Fiuméből ismételten jelentették „a közelgő felbomlás már mutatkozó jeleit", • nem hitték, 1918 június elején a 40. h. osztálytól Budapestre helyezték át, hol Lukaöic altábornagy helyettese volt 1918 aug. l-ig, azután az Albán harctérre küldetett mint dandárparancsnok, résztvett az 1918 nyári offenzivában Berat-felé, aug. 25-ikén könnyű szerrel törte át az egyesült olasz-francia frontot, 1918 október 1-től 1918 nov. 4-ig résztvett a visszavonulásban az inzurgált Albánián és Montenegrón át, 1918 nov. 21-ikén midőn báró Pflanzer a hadsereget lefegyvereztette, végre „az egész magyar legénységet összevéve hajóra szállt Cattaroban a „báró Kemény" gőzösre, amely 2800 magyart szállított Fiúméba; a hajó a második napon kigyulladt, 190 magyar bennégett. November 24-ikén Fiúméba ért, onnan haza Székesfehérvárra. Az összeomláskor nyugdíjba ment, ő szervezte a dunántúli ellenforradalmat, 1919 április 24-ikén börtönbe zárták, feleségét a forradalmi törvényszék elé állították, két fia mindkettő katonatiszt, akik az ellenforradalom aktiv résztvevői voltak, a tolnai ellenforradalom után Szegedre menekült, 1919 júniusban a 2-ik vörös hadtest vezérkarával