1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Török Kálmán - Trauschenfels Emil

290 azóta minden országgyűlésen ezt a kerületet képviseli. Az 1898­1899-iki obstrukció idején a pártközi békéltető bizottság jegyzője, a következő cikluson pedig a képviselőház egyik jegyzője volt. A függet­lenségi pártnak 1901-ben gazdája és alelnöke, 1904, év végén pedig igazgató-alelnöke lett, s mint ilyennek, az 1906. évi győzelmes válasz­tások és a nagyranövekedett függetlenségi párt szervezésében nagy érdemei vannak. Tagja volt a szövetkezett balpárt vezériőbizottságá­nak, s az 1905. év elején a kibontakozás módjai felől Ő Felsége kikérte véleményét. Apponyi Albert gróf kultuszminisztersége idején a közok­tatásügyi minisztérium államtitkára volt. A szakadás után Kossuthoz csatlakozott. Az idei választáson Asbóth Jenő 631 szavazatával szemben 1840 szóval választották meg. TÖRÖK KÁLMÁN, (48-as Kossuth-párti. — Gyöngyös kerület.) Született 1865-ben Detken, Heves vármegyében. Gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön, Egerben és Budapesten, a teológiát pedig kitűnő eredményűvel Egerben végezte. Mint egri teológus figyelemre­méltó működést fejtett ki az egri növendékpapok magyar egyháziro­dalmi iskolájában, melynek főjegyzője, majd elnöke volt, 1891-ben pappá szentelte Samassa érsek, ki őt a lelkipásztorkodásra Heves­Bátorba, majd Kis-Tályára küldte, innen Miskolcra helyeztetett hitok­tató káplánnak; ugyanezen minőségben egy év multán Gyöngyösön nyert alkalmazást, honnan csakhamar Egerbe hivta főpásztora és a Foglár-féle finevelőintézet aligazgatójává és főszékesegyházi hitszónokká nevezte ki. 1899-ben megüresedvén a gyöngyösi felső plébánia, a város közönsége egyhangúlag plébánossá választotta. 1901-ben invesztitúrát nyert, 1903-ban pedig h.-esperessé neveztetett ki. Kiváló szerepet visz Gyöngyös város közéletében, társadalmi és hazafias mozgalmaiban, s mint lelkipásztor, hívei körében nagy szeretetnek és népszerűségnek örvend. Szépirodalmi munkái elszórtan jelentek meg, egyházjogi tanul­mányait pedig szaklapok közölték. Önálló nagyobb munkája: „A magyarországi kath. egyházi vagyon tulajdonjoga* cimü pályadijat nyert és két kiadást ért könyve. Választása egyhangú volt. TRAUSCHENFELS EMIL. (Nemzeti munkapárti. — Nagydisznód.) Nagyszebenben született 1836. augusztus 15-én. Középiskolai tanulmányait Brassóban végezíe, mig a jogot külföldön: Bécsben, Tübingában és Würzburgban hallgatia, de Budapesten fejezte be 1863­ban. Ezután a közigazgatási pályára lépett és Brassó város tanácsához került. 1865-ben már képviselő volt a nagydisznódi kerületben párton­kívüli programmal. 18ő7-ben miniszteri titkárrá neveztetett ki az a latere minisztériumban és midőn két év múlva ezen állásától megvált, Ő Felsége a kir. tanácsosi cimet adományozta neki. 187k-ben újra mandátumot vállalt, s 1878-ig volt ismét képviselő. 1879-ben Szeben-

Next

/
Oldalképek
Tartalom