1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.
Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Holló Lajos - (Ajtics) Horváth Dezső
197 fejezte be. A jogakadémiára Szebenben járt és Marosvásárhelyt végezte el teljesen a jogot. Ugyanitt lett a kir. táblánál kancellista 2 évig. Innen hazatért és gazdálkodással foglalkozott 1881-ig. 1886-ban a kovásznai járás főszolgabirája lett, amely állásából 1907-ben ment nyugdíjba. Ö alapította a kovásznai takarékpénztár r.-t.-ot, mely szépen virágzik, ennek vezérigazgatója. A kovásznai fürdő r.-t.-nak elnöke. A mostani választásoknál a kovásznai kerületet nyerte el. Ellenfele a parlamenti verekedés révén hires Zakariás János volt, kinek 353 szavazatával szemben 400 szóval győzött. HOLLÓ LAJOS. (48-as Justh-párti. — Kiskunfélegyháza kerület.) Született Kiskunfélegyházán 1859-ben. Régi félegyházi család ivadéka ; már mint ifjú tevékeny részt vett az egyetemi életben s az egyetemi olvasókörnek elnöke volt. Tanulmányai befejeztével, 1885-ben szülővárosában telepedett meg mint ügyvéd s ott 1887-ig, mikor elsőizben választották képviselővé, a „Félegyházi Hirlap"-ot is szerkesztette. A parlamentben 1887 óta öt cikluson át szülővárosát képviseli függetlenségi programmal. 1890-ben a vám- és kiviteli ügyek, továbbá a közigazgatás tanulmányozása végett nagyobb utazást tett Németországban, Belgiumban és Franciaországban, majd átment a Britt szigetekre s különösen ott szerzett tapasztalatait és tanulságait 1891-ben megjelent „A közigazgatás rendezéséről" cimü nagyobb művében adta közre. Bartha Miklóssal együtt 1893-ban megalapította a „Magyarország" cimü lapot, melynek máig is főszerkesztője és agilis vezetője s amelynek hasábjain azóta nap-nap mellett kiváló publicisztikai tevékenységet fejt ki. A parlamentben az utolsó évek nagy nemzeti küzdelmeiben egyéniségének súlya és népszerűsége nagyban megnövekedett. Mint közgazdasági munkálkodó szintén érdemes működést fejtett ki, amennyiben öcscsével Angolországba való tojás- és baromfi-kivitelünket nagyban előmozdította. Választása izgalmas volt, Ellenfele Kazy József államtitkár 833 szavazata ellen 1020 szóval választották meg. (Ajtics) HORVÁTH DEZSŐ. (Néppárti. — Vágvecse kerület.) Esztergomban, 1873. augusztus 6-án született. A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd tanulmányainak folytatására Magyaróvárra ment s itt a gazdasági akadémiát látogatta. Tanulmányai befejezte óta nyitramegyei vágvecsei gazdaságának vezetésével foglalkozik. Tevékeny részt vett megyéje közéletében s 1901-ben Emmer Kornéllal szemben a vágvecsei kerület őt választotta képviselőjévé. Két választása egyhangú volt. Az 1910-iki választáson 1119 szóval győzött Benedek Dezső 983 szavavata ellen. HORVÁTH GYULA. (48-as Kossuth-párti. — Csákvár kerület.) Született 1867-ben Sárbogárdon. Középiskoláit Székesfejérváron és Pápán, a jogot Budapesten végezte. Tanulmányai befejeztével beutazta