1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Főrendiház - II. A latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok - Vaszary Kolos Ferenc

V A ía^jKC-a görög szertartású római kaíhoíikus egyháznagyok. VASZARY KOLOS FERENC bíburnok, esztergomi r. k. érsek, *** Magyarország hercegprímása. Született Keszthelyen, 1832. február 12-én, iparos-szülőktől. . iskoláit Keszthelyen és Pannonhalmán végezte és 1854-ben a bencések rendjébe lépett. Még 1854-ben Komáromban a történelem és* a latin nyelv tanára, majd két évvel később Pápán rendtanár lett. 1857-ben megalapította Füssy Tamással a „Magyar Plutarch"-ot s együtt iriak meg egy „Egyetemes történelmet." — A szaklapokban ezidöben láttak napvilágot tanügyi, kritikai és egyházi tárgyú cikkei. A politika terén nagy szerepet játszott. 1861-ben tanára lett az esztergomi főgimnázium­nak s tanároskodása alatt irta meg 1863-ban háromkötetes „Világtör­ténelmét", 1865-ben pedig Horváth Mihály „Magyarok történetét" iskolai használatra dolgozta át. 1864-ben jelent meg „Várnai csata" cimü .monográfiája. 3869-ben igazgatója lett a győri főgimnáziumnak, de irodalmi munkálkodása ez időben sem szünetelt. 30 éves tanári műkö­dését 1884-ben ünnepelte meg s ez alkalommá! a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüniettetett ki. 1885-ben pannonhalmi főapáttá nevez­tetett ki. Nagy fejlesztője volt rendje szellemi és anyagi ügyeinek. Az ország legszebb alkotású iskolái közé tartozó győri főgimnáziumi épület az ő főapátsága alatt épült. A zalavári apátság a pannonhalmi főapátsággal«alatta egye'sült. Szivén viselte a közoktatás ügyét és Szent­iványon, továbbá Zalaapáíiban leányiskolákat alapított s ezek vezetését irgalmas nővérekre bizta. Ő építtette a varsányi és tömördi iskolá­kat is. A tihanyi apátsági templomot ő renováltatta, azonkívül restaurál­tatta a tényői, a bársonyost, péterdi, szentiványi és ravazdi templomokat, Radán pedig egy uj templomot építtetett. A közönség igényeinek meg­felelően rendezte be és alakíttatta át a rend tulajdonát képező balaton­füredi fürdőt s a rend birtokain számos gazdasági épületet emeltelett. 1891. júniusában a Ferenc József-rend nagy keresztjével tüntette ki a király s 1891 október 27-én Magyarország hercegprímásává és észter- . gomi érsekké neveztetett ki. Valóságos belső titkos tanácsos. Érdemei elismeréséül a pápa megengedte neki, hogy valóságos bibornokká

Next

/
Oldalképek
Tartalom