1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Főrendiház - III. Görögkeleti egyháznagyok - Pap Ignác János - Letics György
11 kovics György szerb pátriárka meghívásának engedve a beocsini zárdában letette a szerzetesi fogadalmakat és még ugyanaz évben diakónus, majd pátriárkái protodiakonus lett 1897. november 8-án pátriárkái archidiakonussá, majd egy év leforgása alatt szincellussá és protoszincellussá lépett elő. A pátriárka 1901. május 7-én pátriárkái udvan archimandntává nevezte ki. Az 1897/8. iskolai évtől kezdve a karlócai teológiai főiskolán mint az egyházjog, katcchetika es pedagógia rendes tanára működött. E mellett rövid ideig a beocsini zárda főnöke volt, továbbá a pátriárkái székesegyháznál a skevofylaxi tisztet viselte. Tagja volt az érseki főegyházmegyei szentszéknek és a karlócai szerb főgimnázium gondnokságának, a vallástani tankönyvek szerkesztésére kiküldött bízott ságnak és a középiskolai hittanári képesítő vizsgálati bizottságnak ; a Bogoszlovszki Glasnik című teológiai havi folyóirat társszerkesztője. Az 1902-ben összehívott szerb egyháznemzeti kongresszuson, amelyen élénk tevékenységet fejtett ki, a szentendrei választókerületet képviselte. Az 1903-ban ülésező érseki főegyházmegyei gyűlésnek szinten tagja volt. Irodalmi működésének elismeréséül a szerb Matica irodalmi osztályának tagjává választotta. Milán szerb király temetése alkalmával a szerb Szent Száva-, Sándor király krusedoh zarándoklása alkalmával pedig a szerb Takova-rend 111. osztályú rendjével tüntették ki. Kisebb-nagyobb dolgozatain és értekezésein az egyházjog és katcchetika köréből es több kiváló egyházi beszéden kivül, melyek különböző tudományos folyóiratokban jelentek meg, 1902-ben kiadta »A keresztenyorthodox egyház katekizmusáét. E müvét a püspöki zsinai approbálta és a karlócai, szarajevói és banjalukai metropoliákban mint tankönyv van előírva. A karlócai püspöki zsinat 1903. december 10-én egyhangúlag temesvári püspökké választotta, mely választást 6 Felsége 1904. február 3-an jóváhagyta. Ugyanez év március 27-én Brankovics György pátriárka két püspök és nagyszámú lelkész segédletével püspökké szentelte Püspöki székét híveinek lelkesedése közben IW máius 12-én foglalta el Temesváron. Jelenleg tagja a metropolitai egyházi tanácsnak is és elnöke a vallástani tankönyvek szerkesztésére kiküldött bizottságnak.