1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Gyulai István - Hadik-Barkóczy Endre - Hadik János

1(11 Gyulai István gróf Görzben 1875 január 3-án született mint néhai Gyulai Sámuel gróf altábornagy legifjabb fia. 1903-ban nőül vette Kolazia Erzsébetet, akitől két gyermeke született. Az alsóausztriai Ani stetten mellett levő Haag kastélyban lakik. Hadik-Barkóczy Endre gróf 1862. november i-én Palócon született. Haszonélvezője a nagy­atyja, Barkóczy János gróf által alapított hitbizománynak. Mint ilyen legfelsőbb elhatározással engedélyt kapott a íuttaki és szálai Hadik-Barkóczy gróf kettős név viselésére. Atyja ellentengernagy volt. Anyja, Barkóczy Ilona grófnő, Barkóczy János gróf búsított egyetlen leánya, a tudományok és művé­szetek iránt lángoló szelleméről híres honleány volt. Közép­iskoláit Kassán végezte, azután a hohenheimi gazdasági inté­zetet látogatta ; jogot Kassán, Berlinben és Budapesten tanult. 1888-ban tagja lett a főrendiháznak, amelynek tárgyalásain buzgón részt vett. 1889-ben cs. és kir. kamarás lett. 1891-ben a máltai rend tiszteletbeli lovagjává választotta. 1892-ben a görgői kerület szabadéi vüpárti programmal képviselőjévé választotta. Az 1896—1901-i országgyűlésen nem volt a kép­viselőház tagja, 1901-től 1906-ig a nagymihályi kerületet kép viselte. 1903-ban belső titkos tanácsos lett. Az 1904. november 18-i események miatt kivált a szabadelvüpártból és az 1905-i választások alkalmával disszidens programmal lépett fel, de kisebbségben maradt. Ekkor ismét a főrendiházban foglalta el helyét s az alkotmánypárti főrendek nevében többször fel­szólalt. Az Országos ipartanács tagja. A gazdasági, a közjogi és törvénykezési, a pénzügyi, a közgazdasági és közlekedés­ügyi és a felirati bizottság tagja. Hadik János gróf Palócon született 1863. november 23-án. Öccse Hadik­Barkóczy Endre grófnak. Középiskolai tanulmányainak Kassán való elvégzése után a bécsújhelyi katonai akadémiát abszolválta s mint huszárhadnagy a közös hadseregbe lépett;

Next

/
Oldalképek
Tartalom