1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Haller György - Hoyos Miksa Viktor Herbert
102 főhadnagyi ranggal szolgálaton kívüli állapotba helyezték. Ekkor nőül vette Zichy Alexandra grófnőt és nagyterjedelmű birtokainak kezelésével foglalkozott. Az abauj-tornamegyei Nádaska állandó lakóhelye. Az abauj tornamegyei gazdasági egyesület elnöke, továbbá a törvényhatósági és közigazgatási bizottságnak és a legtöbb szakbizottságnak s választmánynak tagja, részben elnöke. így tevékenyen részt vesz Abauj Tornavármegye közigazgatási, közgazdasági és társadalmi életében. A főrendiháznak örökös jogon tagja. E minőségében kezdődik első politikai szereplése, midőn az egyházpolitikai harcok alkalmával a liberális irány mellett erős akciót fejtett ki. Az 1901-i általános választások alkalmával a szini kerület képviselőjévé választotta a Kossuth-párti volt képviselővel, Lakatos Miklóssal szemben. A szabadelvű-pártból 1904. november 18-a után kilépett és 1905-ben disszidens programmal, 1906-ban alkotmánypárti programmal kerülete egyhangúlag megválasztotta 1906. áprilisában a Wekerle-kormány megalakulása után a belügyminisztérium államtitkára lett s mint Andrássy Gyula gróf belügyminiszter első munkatársa kivette részét az alkotmánybiztosító törvények és a plurális választójogról szóló törvényjavaslat megalkotásából. 1908-ban titkos tanácsos lett. Az alkotmánypárt alelnöke volt; ennek feloszlása után nyilt levelet intézett szini választóihoz, melyben a koalíciós kormány tevékenységét méltatta. 1910-ben mandátumot nem vállalt. A közjogi és törvénykezési bizottság tagja. Haller György gróf 1861. szeptember 17-én született Marosugrán. Néhai Gábor gróf fia, akitől a keiellöszentpáli és marosugrai nagyterjedelmü birtokokat örökölte. Felesége Bethlen Ilona grófnő. Állandóan Kerellőszentpálon tarté>zkodik. Hoyos Miksa Viktor Herbert gróf 1874. november 20-án született Pozsonyban mint az 1883-ban elhunyt Miksa gróf és Wenckhcim Teréz bárónő fia. Tanul-