1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Főrendiház - III. A görög-keleti egyház egyháznagyjai - Metianu János - Popea Miklós

34 Metianu János, gör. kel. érsek és román metropolita. Született 1828-ban, a brassómegyei Zernyesten. Elemi- és közép­iskoláit Brassóban, a filozófiai tanfolyamot Kolozsvárit végezte. 1850-ben a törcsvári kerület főjegyzőjévé választatott, amely állá­sában három évig működött. 1853-ban a brassómegyei Rozsnyó község plébánosa lett, 1858-ban pedig esperes-helyettesnek Zernyestre került, ahol egy év múlva főesperes lett. Nagy tevé­kenységet fejtett ki az 1860-iki zsinaton, az 1861-iki román kon­ferenczián, az 1863-iki nemzeti kongresszuson, továbbá az 1865-iki országgyűlésen. Az 1873. és 1874-iki nemzeti választó-kongresz­szusokon mint elnöklő biztos szerepelt. Csakhamar püspökvikárius, 1875-ben pedig aradi püspök lett. A közoktatás ügyét nagyszámú adományaival mozdította elő. Önkéntes adományokból egy tanító­képzői hittani intézetet építtetett, s egy nagy szemináriumot léte­sített. Az intézet tanárainak a számát szaporította, s azok fizetését rendezte és emelte, a tanítóképző mellett pedig a szegénysorsu növendékek részére tápintézetet is létesített. A tehetségesebb nö­vendékek felsőbb kiképeztetésére, valamint a szegénysorsuak felsegélyezésére számos ösztöndijat tűzött ki. Azonkívül egy fel­sőbb leányiskolát állíttatott fel. Egyházmegyei nyomdát alapított, s az agg lelkészek, valamint a lelkészek özvegyei és árvái szá­mára egyházmegyei papi alapot teremtett, majd pedig egy létesí­tendő egyházmegyei hitfelekezeti gimnáziumnak alapjait vetette meg. Érdemei elismeréséül az arany-érdemkereszttel, 1879-ben a II. osztályú vaskorona-renddel, 1896-ban pedig a Ferencz József­rend nagykeresztjével tüntettetett ki. A görögkeleti román egyházra vonatkozó reformjavaslatait 1878-ban, Archipresbiter név alatt „Egy komoly szó a végső órában" czimü munkájában tette meg. 1899-ben görögkeleti érsekmetropolitává neveztetett ki. Ö építtette 1904-ben a nagyszebeni uj székesegyházat. Budapest, IV., Vadászkürt-szálloda. — Nagyszeben. Popea Miklós karánsebesi g. kel. román püspök. Született 1826. február 17-én Hosszufalun, Brassdtoiegyében, ahol atyja görögkeleti román lelkész volt. Tanulmányait Brassóban, Balázsfalván és a kolozsvári egyetem jogi karán végezte. Teo­lógiai tanulmányait a császári konviktus alumnusaként a bécsi egyetemen fejezte be, ahová az erdélyi görögkeleti egyházmegye küldte. 1849-ben közigazgatási pályára lépett, s előbb az erdélyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom