1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Csizmazia Endre - Csizmazia Ferenc
80 uradalomba mint gazdasági tisztviselő, ahonnan mint az ura dalom főtisztje távozott. Évek hosszú során át volt gazdasági tudósító s kivívta a földmívelésügyi miniszter elismerését. Legutóbb, húsz évi gazdasági gyakorlat után, külföldre ment az ipart tanulmányozni és Aachenben hallgatója volt a gyapjútextilipari főiskolának, ahol kitűnő oklevelet nyert. Homok szárító és mészhomoktégla-összeomlás meggátlására szolgáló eljárását szabadalmaztatta. Neje Galgóczy Ilona, akivel való házasságából két fiú és egy leány származott. Az 190Ó. évi általános választások alkalmával az alsókubini kerület néppárti programmal képviselőjévé választotta. A földmívelési-bizottság tagja. Csizmazia Endre, Sopron város született Székelyudvarhelyen, 1868. szeptember 27-én. Középiskoláit szülővárosának református főgimnáziumában végezte egyetemi tanulmányait pedig a kolozsvári és a budapesti- tudomány-egyetem jogi fakultásán. Tanulmányai befejeztével joggyakornoka lett a győri kir. törvényszéknek s ott töltötte aljegyzőségének idejét is. Mint albíró Alsólendvára került, majd a győri kir. ítélőtáblának lett tanácsjegyző]e, ahonnan bíróvá a soproni kir. törvényszékhez nevezték ki s mint ilyen, ötödfői évig működött. Az 1906. évi általános választásokon Sopron városa függetlenségi és 48-as programmal egyhangúlag képviselővé választotta. Az igazságügyi bizottság tagja. \J Csizmazia Ferenc, Pozsonymegye, Szempc kerület 1870-ben született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után teológiai és bölcsészeti tanulmányokat folytatott Esztergomban, a budapesti központi papnevelő-intézetben és a budapesti egyetemen. 1894. óta tanára a nagyszombati katholikus érseki főgimnáziumnak és 1903. óta tanulmányi felügyelője a nagyszombati érseki fineveldének. Az 1905-i és az 1906-i általános választások alkalmával a szempci kerület választotta képviselővé néppárti programmal. A kérvényi bizottság tagja.