1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Csontos Andor - Czibur Bertalan - Czobor László

SÍ Csontos Andor, Fej érmegye, Vaál kerület született Baracskán, Fejérmegyében 1857-ben. Iskoláit Buda­pesten végezte, a jogot is. Azután Baracskára ment, mint akkor beteges ember s ott községe, majd egyházmegyéje és vármegyéje ügyeivel, valamint a gazdasági egyesületben mint választmányi tag foglalatoskodott, népszerű gazdasági előadások tartásával is. Tagja a megye közigazgatási bizottságának, árvaházi bizott­ságnak, stb. ; volt ref. zsinati képviselő, egyházmegyei jegyző. A fej érmegyei függetlenségi párt egyik alelnöke, a rác­almási {választókerületben elnöke. A Fejérváry-kormány el­len folytatott megyei küzdelemből részét mint az 50-es bizott­ság tagja vette ki. Az 1906-i általános választások alkalmával a vaáli kerület képviselővé választotta függetlenségi- és 48-as programmal. Czibur Bertalan, Zemplénmegyc, Nagymihály kerület 1837. november 29-én született a zemplénmegyei Varannón. A gimnáziumot Sárospatakon és Eperjesen végezte. Budapesten a tudomány-egyetem gyógyszerészeti szakát végezte el 1860­ban. 1864-ben Nagymihályon gyógyszertárt nyitott, amelyet 1890-ig kezelt; azóta takarékpénztári igazgató Nagymihályon. Mint ellenzéki ember kiválószerepet játszotta vármegye életében. Megyebizottsági tag. Az 1906. évi általános választások alkal­mával a nagymihályi kerület alkotmánypárti programmal egy­hangúlag képviselőjévé választotta. Anaplóbiráló-bizottság tagja. Czobor László, Hontmegye, Korpona kerület 1850-ben született a hontmegyei Gyerle községben. Középisko-" lai tanulmányait a Selmecbányái és az esztergomi gimnáziu­mokban végezte, majd a budapesti és bécsi egyetemeken jogot hallgatott. Tanulmányainak befejezése után bírósági joggya­kornok volt, 1876-ban Hontvármegye tiszteletbeli aljegyzője, majd a korponai járás föszolgabírája lett, amely tisztséget 19 éven át viselte. Ez állásából a vármegye főjegyzőjévé, 1895­ben pedig alispánjává választották meg és a vármegye első tiszt­viselője volt egészen az 1906-i általános választásokig, amikor a korponai kerület képviselővé választotta. Az alkotmánypárt h've. A közigazgatási bizottság tagja. Sturni-féle Országgyűlési Almanach. "

Next

/
Oldalképek
Tartalom