1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Brediceanu Koriolán - Brestyenszky Kálmán

72 körökben ismertté tett. A kereskedelmet azonban nemcsak gya­korlatilag kultiválja, hanem a szakirodalom terén is, s az egy­mással erős harcot vívó agrárizmus és merkantilizmus egészséges alapon való összeforrasztásának híve. Az »Országos Magyar Ke­reskedelmi Egyesülés« alapító és igazgatósági tagja. A főváros társadalmi életében élénk szerepet j átszik. If j úkorában zenekölté ­szettel is előszeretettel foglalkozott. Az 1905 i általános válasz­tások alkalmával az illyefalvi kerület függetlenségi és 48-as pro­grammal a szabadelvüpárti volt képviselővel szemben megvá­lasztotta. Az 1906-i általános választások alkalmával ismét az illyefalvi kerület választotta meg, most már egyhangúlag. A számvizsgáló bizottság tagja. Brediceanu Koriolán, Krassó-Szörénymegye 1850. január 5-én született. Gimnáziumi tanulmányait Lúgo­son, Aradon és Belényesen, a jogot pedig Pozsonyban és Nagy­váradon végezte. Az ügyvédi vizsgát letévén. Lúgoson nyitott ügyvédi irodát s azóta ott ügyvédkedik. A délmagyarországi ro­mánok egyik vezetőférfia, több román társulat dísztagja, a gör. kel. román egyház zsinatainak és kongresszusainak tagja. Neje Radulescu Cornélia; fiai közül az idősebb, Tiberius, az »Albina« titkára, Cajus pedig ügyvédjelölt; azonkívül két hajadon leánya van: Sempronia és Flavia. Az 1906. évi általános választások alkalmával két kerületben is nyert román nemzetiségi program­mal mandátumot: a német-bogsániban és az oravicaiban, ahol Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár maradt vele szemben kisebbségben. Brestyenszky Kálmán, Nyitramegye, Privigye kerület. Bresztyenei Brestyenszky Kálmán született 1864. október 18-án Privigyén ; tanulmányait ugyanott végezte. Privigye vá­ros bírája, a róm. kath. autonómia világi elnöke, a Gazdasági Bank vezérigazgatója, az erdei közbirtokosság ügyvivő alelnöke, a Privigyei Posztógyár-Részvénytársaság igazgatója, a róm. kath. tápintézet, a róm. kath. iskolaszék s a róm. kath. kör vá­lasztmányi tagja. Tagja Nyitramegye törvényhatósági bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom