1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Bródy Ernő - Bruckner Vilmos - Buday Barna
73 zottságának. Neje Weiser Karola. Az 1906. évi általános választások alkalmával a privigyei kerület néppárti programmal képviselővé választotta. Bródy Ernő, Ugocsamegye, Nagyszőllős kerület Miskolcon 1875. szeptember 12-én született. Szülővárosában kezdette meg gimnaziális tanulmányait, majd ugyanott a kereskedelmi akadémiát végezte el, azután pedig befejezve a gimnáziumi tanulmányokat, Nagybányán érettségit tett s a jogászi pályára lépett. A budapesti tudományegyetem hallgatója volt s 1900-ban jogtudori oklevelet szerzett, 1903-ban pedig letette az ügyvédi vizsgát s azóta a fővárosban folytat ügyvédi gyakorlatot ; főleg politikai pörökben szerepelt s a legutóbbi királysértési perekben állandóan védő volt, így a Zeysig-féle röpirat tárgyalásán is védői szerepet töltött be. önkéntesi évét 1898-ban szolgálta le ; jelenleg tartalékos honvédhadnagy. Főtitkára a »Kiskereskedők és Kisiparosok Csarnokáénak, valamint az Általános Népkönyvtár-Egyesületnek. Az 1906. évi általános választások alkalmával a nagyszőllősi kerület demokrata programm alapján küldte a képviselőházba. Bruckner Vilmos, Nagyszeben város, I. kerület született 1835. augusztus 12-én Nagysinken, Nagyküküllőmegyében. 1860 óta ügyvédi gyakorlatot folytat Nagyszebenben ; 1874. óta elnöke a nagyszebeni ügyvédi kamarának. 1870 óta csekély megszakítással a szebeniek képviselője a szász egyetem közgyűlésein. Egy ízben, 1877—78-ban, már képviselte Nagyszebeni a képviselőházban, újabban 1898. óta képviseli Nagyszeben város I. kerületét. Több nagyobb jogi szakmunkája jelent meg. A legutóbbi országgyűlésen a szabadelvű párt tagja volt. Az 1906. évi választások után belépett az alkotmánypártba. A kérvényi bizottság tagja. Buday Barna, Szebenmegye, Szászsebes kerület. Pethendi Buday Barna 1870-ben született. A középiskolák végzése után gazdasági oklevelet szerzett. Mint fiatal gazda az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez került, ahol mint se-