1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Arany László - Asbóth János

179 be, a mikoron Apponyi újra ellenzéki álláspontra helyezkedett. 1SS1 óta a jászherényi kerületet képviseli: tagja a delegatiónuk. A szent István-társulat elnökségéről 1888-ban lemondott. Arany László, Biharmegye, Szalonta kerület 1844-ben Nagy-Szalontán született. Arany János egyetlen fia, kit gyermek korában Petőfi megénekelt. Szülei kitűnő nevelésben része­sítették. Jogi tanulmányai befejeztével ügyvéd lett, gyakorlatot azonban nem folytatott, hanem a magyar földhitelintézet titkári osztályába lépett; hol gyorsan emelkedett és ma a hatalmas intézet egyik igazgatója. Korán kezdett az irodalommal foglalkozni; több költői elbeszélése (Elfrída) pályadíjat nyert; kivált a műfordítás terén is (Shakespeare és Moliére) és Gyulai Pállal a magyar nép­meséket adta ki ; majd atyja irodalmi hagyatékát rendezte sajtó alá. A tudományos akadémia 1872-ben levelező, a Kisfaludy­társaság 1807-ben rendes tagjává választotta. 1887-ben lett először, 1892-ben másodszor a szalontai kerület képviselője a szabadelvű párt programul ja alapján. A pénzügyi bizottság tagja. Asbóth János, Krassó-Szőrénymegye, Szúszka kerület 1845. június 7-én Szalunikon, Krasso-Szőrénymcgyébcn született; atyja Lajos a szabadságharcz egyik ismert honvédtábornoka volt. Tanulmányait Pozsonyban, majd Budapesten végezte, a hol a mű­egyetemet látogatta. 1802-ben 17 éves korában jelent meg első irodalmi munkája a Jósika Kálmán báró által szerkesztett »Budai l.apok«-ban. 1863-ban mint az Almásy-Nedeczky-féle összeesküvés részese hadi törvényszék elé állíttatott s bár nemsokára szabad­lábra helyezték, rendőri őrizet alatt állt. Svájczban és Német­országban befejezte műegyetemi tanulmányait. 186(5-ban a Klapka­légióhoz mint Kiss Miklós ezredes hadsegéde volt útra kelendő, de a nikolsburgi béke közbejötte a legio működésének véget vetett. Még külföldön »Egy bolyongó tárczájábók czímű nagyobb utazási munkát adott ki Svájczról és Németországról, majd hazatérvén, l'arisból« czímű műve jelent meg 1807-ben. Az alkotmány helyre­állításával otthon megyei szolgálatba lépett, mint esküdt, aljegyző és végre tiszteletbeli főjegyző működött. Közben irt politikai czik­«•

Next

/
Oldalképek
Tartalom