1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Zichy János - Id. Zichy Nep. János - Ifj. Zichy Nep. János - Zichy Nándor
114 Zichy János 1835. dcczcmbcr 31-én született, öcscsc Nándor grófnak. Tanulmányait a bécs-újhelyi katonai akadémián kezdte, majd otthon folytatta s a jogi tudományokat, valamint a gazdaságot és különösen az erdészetet kultiválta. Tevékeny részt vett a lótenyésztés előmozdításában a megye területén, a hol a gazdasági egylet illető bizottságában működött. 1887 óta nagyterjedelmű gazdaságait kezeli, a hol különösen a népnevelés érdekében tett sokat, a népiskolákat a kor minden igényeinek megfelelően szervezvén s azok számát szaporítván. Bátyjával egy időben 1865-ben a kamarási méltóságot nyerte. 1863-ban Berlinben egybekelt Redern Mária grófnővel, Redern gróf volt szent-pétervári nagykövet leányával. A nagylángi (ez ághoz is tartozik) uradalom birtokosa. Id. Zichy Nep. János 1820. szeptember 23-án Czifferen, Rozsonymegyébcn született, atyja, Károly, egykor Vasmegye administratora volt, ki után jelentékeny birtokokat örökölt. Egyik nővérét, Karolint, Károlyi György gróf vette nőül. Somogymegye virilistája s mint ilyen tevékeny részt vesz a közügyekben. Jelen volt az 1861-iki főrendiház üléscin. 1865 óta cs. és kir. kamarás. Neje Kray Irma bárónő. Ifj. Zichy Nep. János 1834. július 15-én született, fia néhai Kázmér grófnak a vedrődi ágazatból. A katonai pályára lépve, részt vett az 1859-iki hadjáratban és kitüntetve magát, a katonai érdemkeresztet nyerte. A hadsereget kapitányi ranggal elhagyván, fehérmegyei nagy birtokaira vonult gazdálkodni. 1865-ben a kamarási méltóságot nyerte. Neje Földváry Julianna bárónő. Zichy Nándor 1829. november 16-án Rozsonyban született. A bécsi egyetemen végezve politikai és jogi tanulmányait, a magyar jogi tantárgyakból vizsgát tett s a bölcseleti tanszakban tudori kalapot nyert. Ezután átvette nagyterjedelmű birtokainak kezelését; gazdasági tanulmányok czéljából nagyobb utazásokat tett külföldön s szer-