1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.
Főrendiház - II. A latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok - Roskoványi Ágoston - Samassa József
25 Roskoványi Ágoston nyitrai r. k. püspök 1807. deczember 7-én Szennán, Ungmegyében született. Középiskoláit Kis-Szebenben végezte, s miután az egri seminariumba növendékpappá felvétetett, itt a bölcsészetet, a budapesti központi papnöveldében pedig a theologiai tanfolyamot kiváló sikerrel fejezte be. 1828-ban a bölcsészeti tudorságot nyerte el, 1828—1832-ig a bécsi szent Ágoston-intézetben tanult és 1872-ben a theologiai tudori oklevelet érdemelte ki. Pappá szenteltetvén, Pyrker érseki udvarában töltött néhány évet, 1835-ben érseki titkár és szentszéki ülnök, 1830-ban a pesti theologiai facultás tagja, a következő évben egri kanonok és megyei könyvtárnok, 1839-ben sármonostori apát lett s megjelent a követek tábláján. 1841-ben az egri papnövelde igazgatója, 1847-ben suffraganeus, 1850-ben káptalani helyettes lett, 1851-ben váczi püspökké emeltetett, honnét 1859-ben a nyitrai püspökségre helyeztetett át, 1880-ban a valóságos titkos tanácsosi méltóságot, 1883-ban az I-ső osztályú vaskorona-rendet nyerte. Egyházi irodalmi érdemeiért Róma tudományos intézetei taggá választák, a pápa pedig római gróffá, házi praelatusává és trónállóvá nevezte ki. A budapesti és prágai tudományegyetemek hittani kara bekebelezett tagjának választották. Váczi püspöksége alatt nagyösszegű alapítványt tett a falusi tanítók és mesterek felsegélésére. 1884-ben püspöki jubilaeuma alkalmával 200,000 frtot és 2000 aranyat adott egyházmegyei czélokra. Dúsgazdag könyvtára van, mely a legbecsesebb dogmalikai és egyházjogtudományi könyveken kivül, a philosophiai és a társadalmi irodalom remekeit foglalja magában. Számos latin nyelven írt egyházi művei közt legnevezetesebb a »Monumenta catholica (1842)«, mely számos magyar nyelvű okiratot is tartalmaz. Samassa József egri r. k. érsek 1828-ban Aranyos-Maróthon született. Iskoláit Xyitrán, Léván és Esztergomban végezte s a bölcsészeti tanulmányokat mint kispap Nagyszombatban hallgatta; majd Bécsbe a Pázmánaeumba küldetett, hol a theologiai tanulmányokat végezte. 1852-ben pappá szenteltetett s a nagyszombati gymnasiumhoz tanárrá neveztetett