Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)
34. fejezet: 1688-1691 - Törvények és okiratok
tiója in effectum megyen; mert szüntelen mindenfelé marhával vannak. Az generált kértem, erősen parancsolja meg Pacenak, alkolmaztassa magát az szegénységhez; fogadá is, hogy kemény ordinantiája leszen; de bizonyosan tudom, csak egy hét alatt is meg nem állja; jovallja vala ő nga, hogy egy vagy két commissarius bár lenne mellette, annál nagyobb tartalékja lenne; mert ezek a brassai boldogtalan szászok semmit ellene keménykedni nem mernek; nehezebben esik azoknak ezentúl az szenvedés, mert oly istentelen gonosz ember az a Pace, hogy Kglmed el nem hinné; gondoltam, hogy ha érkezhetném, minekelőtte az gyűlésre kimennék, Brassóban befordulnék, meglátnám, mint viseli magát, hogy tudhatnám Ngtoknak s Kglmeteknek referálni; de legjobb volna hamarjában commissariust nékie rendelni. Már szintén útban valék, Doboly nevű falű mellett jöttümben talála uram Kglmed 20. praesentis költ levele, az generálnak szóló inclusákot mentest utána küldvén, im most hozzák válaszát. Az protectiókat uram én bizony próbáltam, hogy irva expediáltassam, de soha rá nem vehettem az cancellistát, azt mondja, hogy derogamenjére lenne az generálnak; mind az lotharingusnak ő felségének s Caraffa uramnak protectióji nyomtatva szoktak s más nagy embereknek is lenni. Mostan penig olyan erős ordinantiát adott az generál ki, hogy valaki az protectióját meg nem becsüli, fogják meg. Legtöbbet használ uram az, hogy az országban mindenütt levő colonellusoknak erősen megparancsolá leveleiben, hogy Kglmed jószágira singularis respectusok légyen. Árpásra is protectiót expediáltatván, az hadak előtt elküldöttem s az mü commissariusinknak is meghagytam erősen, hogy csak egyet is megszállani ne engedjenek, Lesesre pedig semmi had nem megyen. Az 15.000 köböl zabról quietantiát jót vettem, éppen administráltuk, sőt superfine is kellett adnunk. Az 4500 köböl árát pedig rettenetes haraggal imponálá, hogy felvegyük én s az brassai szászok: valóban mentők magunkat, olyan parancsolatunk lévén az országtól, hogy fel ne vegyük. Nem láttam egyszer olyan nehézségit, azt mondja, hogy ő nga urunktól ő ngától pénzen kívánta azt az zabot; ha azért fel nem vesszük, esküszik: et diaboli rapiant ipsum, si in posterum exolvam, aut in portionibus acceptari permittam, sed si vultis donare, videritis. Látván azért az nagy kételenséget, mit tudtunk tenni Kglmed írása szerént,