Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - Törvények és okiratok

1. Először is az felséges királyt tisztességesen köszöntvén, ezt kell declarálni: Hogy mind mi. mind az szegíny haza az ő felsége boldog uralkodásának kezdetitől fogva hozzánk és szeginy országhoz mutatott királyi kegyelmességét és kereszténi jó affectióját az mint mindenkor nagynak becsültük, annyival inkább ezekben az felháborodott üdőkben az ő felsége hozzánk mutatott kiváltképpen való atyai protectióját és minden változás nélkül való nagy kglsségét oly devotióval és submissióval köszönjük és amplectáljuk, hogy még maradék inknál is elteiről hetetlen emlékekezetben maradjon; sőt ő felségének minden lehetős dolgokban való szolgálatunkat is ajánljuk érette. 2. Igen nagy örömmel értettük az ő felsége levelébííl az kereszténység nagy részének az pogány ellen való késziiletit (ugyanis kinek lehet ezen nagyobb öröme, mint ez szegíny haza lakossinak, az kik majd másfél száz esztendőktűi fogva érezzük kezeknek sanyarúságát, rablásokat, adónknak neveltetését, határinknak elfoglaltatását) kívánjuk is az egész kereszténységnek és közelebb ő felségének a pogánságon való szerencsés diadalmát. mely által a szegíny magyarságnak is haszna származzék s következzék. 3. Szolgánk Inczédi Mihály által tett ő felsége kivánásit megértettük, offeráljuk is arra magunkat, liogy tiszta tökéletes szívet tartunk ő felségéhez és az egész kereszténységhez, és valamire országunknak nyilván való kára s veszedelme nélkül érkezhetünk, nagy synceritással megmutatni el nem mulatjuk. De ő felsége azt jól tudja, mint legyünk a pogányok torkában tétetve, úgy hogy legfeljebb elboríthatnának bennünket, valamikor kívánnák, mely miá lehetetlenség addig nekünk a török ellen fegyvert fogni, míg legalább Nándorfej érvárt meg nem veszi a töröktől a kereszténység, mely Erdélynek, Moldvának s Havasalföldének kulcsa, mert tudja maga is jól ő felsége, sokszor kötött Erdély, miulta hódolás alatt van is. kardot a pogány ellen, de rettenetes romlásával végezte el. Melyre nézve igen bízunk ő felségében, hogy ezt bölcsen megfontolván, nem kivánja tőlünk üdőnap előtt a pogány ellen való aperta hostilitást. Említett szolgánk, Inczédi Mihály által való ő felsége kegyes resolutiója is azt tartja, hogy tidő előtt való felűlését nem kivánja az országnak; másként is ha az pogány mezőben csak egyszer verje is meg az erdélyi hadat, és csak egy végházunkat foglalja még el, magyar kéznél tovább Erdély nem maradna. És minthogy minden hadakozásnak békesség a vége, ha a dolog békességre megyén s a kereszténység fegyvere távozik, mi ugyancsak a pogányság torkában