Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - Törvények és okiratok

maradván, nagy és végső veszedelem következnék reánk. így penig többet is szolgálhatunk mind ő felségének, mind a kereszténységnek, mert a törökhöz mutatván szívünket, minden dolgokat onnét megérthetünk és ő felségét róla tudósíthatjuk ; felülésünkkel penig üdő előtt annyit sem szolgálhatnánk. 4. Nyilván vagyon ő felségénél, Erdély a töröktűi eleitűi fogva mennyit szenvedett; azt is ő felsége jól tudja, az magyar nemzet s közelebb Erdély romlására az német menynyiszer adott okot. Váljon ha az boldog emlékezetű Isabella, Sigismundus primusnak leánya idejében a nevezett felséges király nem protegálta volna Erdélyt (a ki udvarával együtt meggyászolta Budának elveszését) actum fuisset de Transylvania; azután pedig Sigismundus Augustus is micsoda proctectora volt Erdélynek, ma sem felejtette el Erdély háládatossággal emlegetni. Azután is Lengyelország és Erdély között oly szoros unió volt. hogy egyik a másikat ellensége ellen mindenkor megsegítette, mint ezt sok példák mutatják. 5. Igaz dolog. Erdély országa antiquitus fűit coronae Hungaricae subjacens regio, de attűl miként kellett elszakadni és magának maga megmaradásáért peculiaris dominatust keresni, ő felsége jól tudja, mely okon ha isten római császár ő felsége török ellen való szándékát boldogítja, kétség kivűl ő felsége mint magyar király Erdélyt a magyar korona alá visszamenni kívánni el nem mulatja; sőt talám erővel is fogja kívánni elfoglalását; de a magyar nemzet a német dominiumtűl miképpen abhorreál s azok közt Erdély, a ki ha több német ;k miá Ferdinandus primus idejében való romlását elhallgatná is, Castaldus Baptista Erdélyben létele miatt veszett el Erdélytűi Tömösvárral az addig való nagy föld, és sok városok s várak birodalma. Básta is mit nem csinált 1600 kezdetiben Erdélyben űgy annyira, hogy oly éhségre jutott Erdély, hogy a kutyák s holt ember testét is megette, és az elpusztított sok helyek kőfalainak ma is csak a ruderái látszanak. Ez okokra nézve űgy tetszik, akár a német, akár a pogány obruálja Erdélyt, űgy járna, a mint szokták mondani: Incidit in Scyllam, qui vult vitare Chary bdim. 6. Ha azért az eleitől fogva az magyar nemzet között forgott példákat megtekinti akárki, nyilván van az: Az nemes lengyel nemzetbűi hányszor választott királyt a magyar nemzet magának, sőt a felséges lengyel respublica is magyar nembűi álló magyar királyt a maga thrónusában ültetni szeretett, melyhez képest hogyne kivánnók inkább mind mi, mind a szegény ország a felséges lengyel király és respu-