Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - XI. 1674. máj. 7 — 10. fejérvári országgyűlés

I mint a fermánok kívánták, az 1672-iki alapon szavazták ímeg a szultán táborába szállítandó élelmet. A szekérszállitó ibéresek fizetésére portánkint egy-egy forintot vetettek ki; raz egyes vármegyék által kiállított szekerek mellé minden \vármegye egy felügyelőt rendel; s gondoskodtak a régi rrestantiák behajtásáról is. Főkövetté Xaláczy Istvánt választották, társává a szé­Ikelyek közül Damokos Tamást, a szászok maguk fogják i megválasztani követjüket. »Minden hazáját szerető patrónus és patrona« a köve­ttek költségeinek fedezésére kapunkint egy-egy forintot íizet, >s ez adó azonnal kifizetendő a biztos Pernyeszy Zsigmond 'kezéhez. A székelyekre, Máramarosra s Kővárra egy ösz­s szegben vetették ki. 1) Xem sokkal a gyűlés eloszlatása után, s valószínűleg ra rendek megegyezésével válaszolt Apafi a bujdosók sza­llontai memorandumára 2) s Telekit hozzájok küldé, hogy üzenetét tolmácsolja: ügyöket ő tehetsége szerint elő fogja mozdítani. Ennek lett a következménye, hogy a bujdosók Farkas Fábiánt a portára küldötték, hogy számukra a írégóta várt interventiót eszközölje ki. 3) Irt Tötöri Istvánnak lis, állandó portai kapitihájának, hogy tudassa a vezérrel, lliogy a kívánt élés összeszerzésével foglalkozik s jul. 10-én (el fogja indítni, hamarébb nem lehet, mert e »hideg ország­ban arra való fű«, (széna) hogy az ökröket élelmezni lehes­sen, későn szokott lenni. 4) S pár héttel utóbb, jun. 25-én ;az napon, melyen kapitihája a szultán elindulását közölte wele, 5) megindította főkövetét s az élést a szultán táborába. 6) Fábián portai követsége a bujdosók ügyében semmi ^változást sem idézett elő. A bujdosók fölkelését, a német (császárnak ezt a nyílt sebét, mely egy alkalmas perczben ') L. Törvények és Okiratok LXXVII. s) L. Törvények és Okiratok LXXVIII. 8) L. Török-Magyarkori Allamokmánytár Y. 225. s köv. 11. 4) Tőrök-Magyf.rkori Államokmánytár VII. 545.1. s V. 240.1. 5) L. Törvények és Okiratok LXXXI. 8) Lásd Törvények és Okiratok. LXXXII. Török-Magyarkori Államokmánytár V. k. 242. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom