Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - XI. 1674. máj. 7 — 10. fejérvári országgyűlés

a háború megindítására ürügyet szolgáltathatott volna, titok­ban, kéz alatti biztatásokkal a török kormány fenn akarta tartani, de nyíltan az erdélyi fejedelmet a beavatkozástól eltiltotta. Ilyen körülmények közt a fejedelem sem tehetett mást. mint hogy titokban zsolddal, tanácscsal segítette őket. Tényleg ez hamis s csak nehezen fentartható helyzet volt, mely sok félreértésre szolgáltatott alkalmat. Egy része a bujdosóknak tűrt és várt, míg más része szeretett volna annak véget vetni, attól tartva, hogy ilyen módon a mozgalom önmagától meg fog semmisülni. Az elégületlenek közül a vérmesebbek azzal izgattak Apafi ellen, hogy ő nem is akar rajtok segítni. Szepessytől s a többi követektől is megizente, hogy dolgukat »tovább semmi úton-módon« nem akarja segítni. hanem minden kegyelmes­ségét és segítő jóakaratját meg fogja vonni. 1) Hiába irt Apafi nekik megnyugtató levelet. Csatáron, aug. 23-án elha­tározták. hogy önállóan fognak szervezkedni, eleget teendők »a hatalmas nemzet szorosan és szüntelenül való kívánsá­gának« s véget vetendő a »fejetlen lábságnak«, mely miatt örökös veszélyben forognak. S ezért a múlt évben csak fel­tételesen megválasztott Wesselényi Pált most főgeneralissá tették. 2) De megírták külön a fejedelemnek s külön a ren­deknek, hogy ezzel sem a fejedelemtől, sem a rendektől nem akarnak elszakadni. »Elég sok és rút dolgok ezek a ma­gyarok közt — írá Bánfíy Telekinek — elég az: Palkó uram reá verekedett az majoritásra; kegyelmedet nagy gond­jától mentette meg« 3) — czélozva arra, hogy e választással a bujdosók vezetésének ügye kiesett a Teleki kezéből, ki már ekkorra rábírta Apafit, hogy megadja az engedélyt, sept. elején hadaival Szatmár alá szállhasson 4)—terv. melyet a generalis-választás semmivé tett. ') Török-Magyarkori Államokmán3tár V. 250. *) Ugyanott 256. s Deák Farkas: A Bujdosók Levéltára 24. s köv. 11. 3) Bánffy aug. 30-iki levele Telekikez. Telekiek m.-vásárhelyi ltára 689. fasc. 4) Telekinek 1674. aug. 18-án Bántt'yhoz írt levele: a Teleki család ltárában. 689. fasc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom