Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

Pótlék

példákból, valamikor ez szegény maga. oltalmára elégtelen haza az török nemzetségnek eleink kötése szerint való árnyéka alatt nyugott, boldogúl folyt állapatja, ellenség lova lába határát, földét nem nyomta, ha mikor pedig az porta ellen fegyverkezett avagy más nemzetségek mellé adta magát, ottan romlás, pusztulás követte és mindaddég is helyben nem állott, még azon megbántódott török nemzetség segítsége által az igát nyakáról le nem vetette; keservesebb, mertmindnyájunknak szemünk láttára való példánk az két, három esztendő alatt való romlásunk, tatár rabságában levő atyánkfiainak reméntelen szabadulások, hazánknak nagyobb részének elégettetése, pusztíttatása és raboltatása. Mindezeket mi hozá reánk? nemde nem az engedetlenség-e? az fenyegetéseknek és kegyelem ígirésének megvetése és semminek tartása. Mindnyájunknál emlékezetben vagyon, mennyiszer intének, menynyiszer fenyegetének és mivel sok ízben lőn mind kettő, azt itílők, azért int és fenyeget, ereje nincsen az büntetésre. De mely igen nagy volt, keservesen tapasztalok meg. Magunk erejében, kincsében való bizodalmunk mely keveset nyomjon az az nagy erő ellen nem hiszem, hogy senki is légyen közülünk, ki nem látná, sőt azt vévén eszünkben, csatlottuk vala egyben tavaly magunkat az két Oláhországgal, kikkel igazán az szentírásnak mondása szerint járánk, akkor tőrének el nád módjára, midőn hozzájok támaszkodánk és szálkájok tenyerünkben is valóban általhata, holott azok támasztatván ellenünk, nem kicsiny eszközei lőnek romlásunknak és pusztíttatásunknak. Bízánk abban is, az tatár az nyert prédát nem akarván elveszteni, nem jő hazánk ellen, az törököknek vagyon ügye, felejti Erdélyt: mindenikkel haszontalanúl biztatók magunkat. De talám most is ezen bizodalomok támogathatják megmaradásunknak reménységét. Adja isten kiilönib kimenetellel, mint tavaly lőn, de az római császár ő felsége posoni gyűlésben kiadott propositióiból úgy látom, bizonyoson nagy haddal jő ki az fővezér Nándorfejérvárra telelni, melyre nézve az török ellen való ingerkedések háborúságokra való alkolmatosságok valóban tilalmaztatnak. Nekem is die 10. Octobris írt levelében azt írja Ali pasa, (melyet az commissarius uraim magok láttak) az császár Drinápolyban telel, az fővezér megindult erős hadakkal Nándor fej ér vár felé, az végbeli hadak is bizonyosan gyülekeznek az budai vezér mellé. Az mint azért Nstok és Kitek írja, akarná az két félelmes állapotok között az bátorságosabbat választani: bizony igen dicséretes feltött czél, csak találhassa azt egyenesen. Tavaly ezen kérdés forogván az nemes ország előtt az porta ellen