Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

28. fejezet: 1664-1669 - VII. 1666. febr. 1— 20. Fogarasi egyetemes gyűlés

belátták, hogy Erdély magára van hagyatva, önmagából kell fenmaradása erejét merítnie, mely képessé tegye őt közvetítő szerepét a két nagy monarchia közt folytatni. Hozzá is láttak a munkához. Szervezték a véget. Egészen Várad mintájára. Annak • kimondása, hogy a kolosvári főkapitány kolosvármegyei főispán is egy személyben, azt jelentette, hogy az több egy szerű főispánnál, az fejedelmi helytartó ezen az egész területen, ugyan azzal a hatalommal s ugyan azzal a kötelességekkel, melyekkel régebben a váradi főkapitány birt. Másik nagy munka volt: az adó szabályozása. A rettenetes török sarcz, mely a maga korához s Erdélyhez mérve terhesebb volt a franczia milliárdoknál, kivételes rendszabályokat tett szükségessé, de azokat senki sem tekintette állandóknak. Mert szemben állottak azzal a ténynyel, hogy az ország, mely egy negyedét elvesztette, egy negyeddel fizet több adót, mint eddig. A kapuk terhét nem lehetett feljebb róni tehát új forrásokról kelle gondoskodni. A megoldás gyakorlati volt: a kapuszám utáni adózás mellé behozták a jövedelmi adó egy nemét. A harmadik a hódoltság szervezése. Az erdélyi hódoltság eddigelé nagyon kis terület volt — most már nagyon jelentékenynyé lett. Igen természetesen az előttök levő s mindenki által ismert példa szerint, a magyarországi mintára rendezék fizetségeivel, törvénykezésével. Valóban, ezen a gyűlésen, ha sokat ittak is, de nagy munkát végeztek. E gyűlés törvénykezési ügyei közt tárgyalták a Hunyadvármegyei főispánság kérdését, mely felett Kapi György és Kun István versenyeztek, s mely valóban Zólyomi Miklóst, a Zólyomi Dávid fiát, illette meg. Eizonynyal megkapta volna mint Bethlen irja,*) — ha jelen van, de három napi vitatkozás után az Kapinak Ítéltetett oda. Ez elhatározásnak később lettek és pedig igen válságos következményei. Pünkösdkor Páskó is haza érkezett konstantinápolyi küldetéséből: nem sok eredménynyel, de tisztázva a helyzetet. ') Bethlen János f. 290.